Sport
Tomiszlav Szivics volt csapatánál lehet újra tréner
Szerbiai lapértesülések szerint megint egy klubcsapat kispadján kaphat lehetőséget Tomiszlv Szivics, a KTE az ősz végén menesztett vezetőedzője, ám nem az NB I-ből, hanem hazájából van ajánlata, és ő a második számú jelölt a szabadkai FK Spartak Zlatibor Voda kispadjára, ahol már korábban dolgozott a tréner.
Mint ismeretes, a szerb tréner második kecskeméti menesztését kommentálva korábban úgy fogalmazott, hogy hazájából kereste két csapat, míg Magyarországról egy, az pedig szinte kizárt, hogy harmadszor is szerepet vállaljon Kecskeméten. A jelek szerint azonban újra egy korábbi csapatánál vállalhat munkát, mivel a zurnal.rs vasárnapi cikke szerint Tomiszlav Szivics a második számú jelölt Szabadkán, ahonnan önszántából távozott Zoran Njegus vezetőedző.
A favorit azonban Zoran Milinkovic, aki 2009-2010-ben már ült az FK Szpartak padján, és Újvidékről térhetne vissza újra. Szivics kapcsán a lap úgy fogalmaz, hogy egyelőre kevésbé valószínű a tréner kinevezése, aki ugyancsak rendelkezik szabadkai múlttal, ő akkoriban lehetett ott edző, amikor nagyon bizonytalan volt a csapat helyzete. A szerb Szuperligában legutóbb az 5. helyen végzett Szpartaknál igazán akkor kerülhet szóba a kinevezése, ha megszakadnak a tárgyalások Milinkoviccsal – írja a pepsifoci.hu.
Az utolsó két helyet szerezték meg a kecskeméti drukkerek a Szurkolók Kupáján
Ötödi alkalommal rendezték meg szombaton a Szurkolók Kupáját Szombathelyen a Haladás Munkacsarnokban. Közel 200 szimpatizáns találkozott reggel 9 órakor a Haladás pályán, hogy elhódítsa a serleget. A kecskemétiek a 7. és a 8. helyen végeztek a nyolccsapatos viadalon.
Eredmények:
Zöld csoport:
Hali Fans – Haladás Szurkolói Kör 1:2
Szövetség – Alföldi Brigád I. 4:1
Szövetség – Hali Fans 0:8
Szövetség – Haladás Szurkolói Kör 1:3
Alföldi Brigád I. – Hali Fans 1:7
Alföldi Brigád I. – Haladás Szurkolói Kör 1:4
Fehér csoport:
GWA – GKG 1:0
Alföldi Brigád II. – Nuova Guardia 0:8
Alföldi Brigád II. – GKG 0:4
Alföldi Brigád II. – GWA 0:2
Nuova Guardia – GKG 3:1
Nuova Guardia – GWA 2:2
Elődöntők:
Nuova Guardia – Hali Fans 0:5
GWA – Haladás Szurkolói Kör 0:1
Helyosztók:
7-8 helyért
Alföldi Brigád I. – Alföldi Brigád II. 5:1
5-6. helyért
GKG – Szövetség 3:0
Bronzmérkőzés:
Nuova Guardia – GWA 0:2
Döntő:
Hali Fans – Haladás Szurkolói Kör 3:2 (0:2)
Kecskeméti résztvevője is lesz a nemzetközi teremcross gálának
A hétvégén – 20 év után – újra rangos motocross versenynek ad otthont Budapest. A SYMA Csarnokban rendezett két napos őrületnek kecskeméti résztvevője is lesz, a KTM Kecskemét színeiben induló Bódis Roland révén.
20 év után újra terem-motorversenyt rendeznek Budapesten. Február 4-én és 5-én a Syma Sport- és Rendezvényközpontban láthatjuk a Nemzetközi SUPER-MOTO-CROSS izgalmas futamait Európa-bajnok motoros sztárok részvételével; quad és triál bemutatókat; és még sok érdekes betétprogramot. A kétnapos verseny alatt kecskeméti indulónak is szurkolhatunk, hiszen a KTM Kecskemét fiatal titánja, a 22 éves Bódis Roland is indul a KTM Kecskemét színeiben. A bajnoki szezonra keményen készülő motorossal az indulás előtt készített interjút a delmagyar.hu.
- A tavalyi éved egy komoly sérülés hátráltatta, azonban a hírek szerint nagyon komolyan készülsz az új szezonra. Hogyan áll össze a téli felkészülés?
- A téli hónapokra Pécsre költöztem le két hónapot edzeni. Itt kizárólag kondi edzés zajlik, ifj. Németh Kornél irányításával, ő írja az edzéstervem is. Igen változatos a felkészülési program, a konditerem mellett úszóedzések, TRX, kick-boksz edzéseket is látogatok rendszeresen. Utóbbin Sárközi Attila és Csillag Tibor az edzőm. A megfelelő fizikai állapot elérésben nagy segítségemre van még a Mecsek-fitness terem, ahol a Norbi személyi edzőm. Úgy érzem minden remekül alakul eddig, amiért köszönet jár felkészítőimnek. Igen kemény a program, hiszen napi 5-6 órát is edzem, a hétvégén pedig irány a pálya és a motorozás, ahol már idősebb Németh Kornél irányításával edzünk. Ahogy közeledik majd a tavaszi rajt, úgy sűrűsödnek majd a motorozások is. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetünk mind a mentális felkészülésre, mind pedig a helyes táplálkozásra.
- Milyen célokat tűztél ki magad elé az idei szezonra?
- Idén az MX2 kategóriában (250 köbcentiméteres négyhengeres, 125-ös kéthengeres motorok – a szerk.) a TOP 3-at tűztem ki magam elé célként. Az elvárásom magammal szemben minden versenyen az, hogy a legjobb ötben végezzek. Minden más eredményt kudarcnak könyvelnék el, de ezen nem is gondolkodom. Ezen kívül szeretnék a hétvégi teremcross-on a döntőbe kerülni, pár cseh bajnokin elindulni illetve egy új versenysorozatban, a sprint-crossban is a legjobb öt közé kerülni.
- A neved ott szerepel a hétvégéi nemzetközi teremcross verseny listáján is. Mit vársz ettől a versenytől?
- Nagyon örülök, hogy indulhatok ezen a rangos eseményen és képviselhetem a KTM Kecskemét csapatát. Mindenképp szeretnék a döntőbe jutni, és persze sérülés nélkül megúszni a versenyt. Remélem a legjobb formámat tudom nyújtani, biztos sok néző lesz kíváncsi erre a viadalra is.
- A KTM Kecskemét csapatában neves versenytársakat kaptál az idei szezonra, több korábbi bajnok szerepel a gárdában. Mennyiben motivál ez téged?
- Örülök, hogy ilyen neves versenyzők a csapat társaim. Természetesen motivál az, hogy a legjobbakkal szerepelhetek egy csapatban, és nem mellékesen sok hasznos tanáccsal is ellátnak. Ezúton is szeretném megköszönni a KTM Kecskemét támogatását, igyekszem jó eredményekkel meghálálni nekik.
Megszorongatta a Pick Szegedet a Kecskeméti KSE
Szombaton 18 órától a Pick-Szeged vendégeként lép pályára a Kecskeméti KSE kézilabdacsapata. A tavaszi szezon első meccsén egyértelműen a Tisza-partiak az esélyesek, de Avar György az olvasók kérdéseire válaszolva elmondta, megpróbálják felvenni a kesztyűt a szegediekkel.
A megszokotthoz képest jóval kevesebb néző előtt kezdődött a mérkőzés, melyen két és fél percnyi tapogatózás után elhúzott 3-0-ra a Pick, ám Nagy Levente kapus bravúrjai életben tartották a KSE-t. A szegedi kapuban Mikler Roland is jó napot fogott ki, a vendég támadások és indítások sorra haltak el rajta. A szünetre hétgólos előnnyel, 14-7-el mehetett pihenőre a Tisza-parti alakulat.
A második félidőben folytatódott a hazaiak dominanciája, bár a rengeteg pontatlanság nem emelte a színvonalat. Magabiztos előnye tudatában kicsit a szépségre játszott már a Skaliczki-csapat, miközben mindkét kapuban mutattak be újabb bravúrokat a portások, a Kecskemétnél a csereként beállt Kiss Olivér. Ancsin Gábor lett a hazai gólfelelős a félidő derekára, ám a Varsandán testvérek eredményes játéka révén fel tudott kapaszkodni a vendégcsapat 25-22-re az 58. percben. Fél perccel a vége előtt még Szabó Péter lopott labdát és kettőre csökkentette a hazai előnyt, majd egy váratlan gólváltást követően kialakult a 26-24-es végeredmény.
Pick Szeged – Kecskeméti KSE 26-24 (14-7)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezeti: Bacs, Bán.
Pick Szeged: MIKLER – Vadkerti 1, Ancsin 5, Buday 3, Pribanic 4, Sulc 3, PRODANOVICS 7. Csere: Czina, Beocsanin 3. Vezetőedző: Skaliczki László.
Kecskemét: Nagy L. – Bajusz 1, Bakos 3, Temesvári 5, Antal, Kupcsik, Dobó 2. Csere: Kiss O. (kapus), Tóth E., SZABÓ P. 6, VARSANDÁN M. 5, Varsandán Á. 2. Vezetőedző: Avar György.
Hétméteres: 4/2, ill. 3/2.
Kiállítás: 4 perc, ill. 6 perc.
Simán nyert a Kalo-Méh KSE, Tóth Gábor bokája megsérült
A Kalo-Méh KSE férfi röplabdacsapata az alapszakasz utolsó mérkőzésén magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott hazai környezetben a Sümeg ellen. Gyurkó Sándor szakmai igazgató azonban nem lehet maradéktalanul boldog a találkozót követően, ugyanis a feladó megsérült.
Gyurkó Sándor, a Kalo-Méh KSE szakmai igazgatója: - Amit elterveztünk, és ami a feladatuk volt a srácoknak nyitásirányban és blokkirányban, azt hozzávetőlegesen megcsinálták fegyelmezetten, pontosan. Az ellenfél rengeteget rontott, nyilván ez betudható annak, hogy elvesztek ebben a nagy teremben. Ezért is volt ilyen sima az első két játszma. Sajnos nem tudok igazán örülni a 3-0-nak, mert a második játszmában a feladóm, Tóth Gábor megsérült: az ellenfél játékosa átesett a háló alatt, és a Gabi nem a parkettára, hanem az ellenfél lábára érkezett, a bokája sérült meg. Egyelőre nem tudok pontos diagnózist, de bízom benne, hogy nem súlyos, csak húzódás, mert az óriási érvágás lenne számunkra, ha elvesztenénk az irányítónkat. Gábort azonnal kórházba szállítottuk. Kísérteties a helyzet, mert két éve a Magyar Kupa döntőjében hasonló szituációban sérült meg.
Kalo-Méh KSE – Sümeg 3:0 (9, 11, 16)
Kalo-Méh KSE: Tóth G., Csoma, Csányi, Csala, Dorcsák, Bokor, Szabó T., Szappanos, Somodi, Farkas P., Erki, Hatvany
szakmai igazgató: Gyurkó Sándor
Kikapott a másodosztályú Gyirmóttól a KTE a horvátországi edzőtáborban
A másodosztályú Gyirmót 2-0-ra legyőzte az élvonalbeli Kecskeméti TE labdarúgócsapatát a horvátországi Novigradban rendezett felkészülési mérkőzésen. A gyirmótiak góljain az új szerzemény Ferenczi István és a születésnapját ünneplő Tóth Norbert osztozott.
Az első játékrészben nem született gól, ám mindkét oldalon akadtak ígéretes lehetőségek. A szünet után nem kellett sokat várni az első találatra, a 49. percben Cseri játszotta magát tisztára, majd egy 25 méteres keresztlabdával Fitost hozta helyzetbe, aki lefutotta Mohlt, majd középre passzolt, ahol Ferenci érkezett, s talált be, 0-1. A második találat a végjátékban született a 82. percben: Laki 20 méterről lőtt, Németh csak kiütni tudta a labdát, melyre Tóth Norbert érkezett és kiszorított helyzetből gurított a hálóba, 0-2 – tudósított a gyirmótiak hivatalos honlapja.
KECSKEMÉT–GYIRMÓT FC 0–2 (0–0)
Novigrad
A KECSKEMÉT KEZDŐCSAPATA: Németh G. – Koszó, Gyagya, Csizmadia, Mohl – Csukics, Szavics, Bori, Alempijevics – Tököli, Lencse.
Vezetőedző: Szabó István
GYIRMÓT: Somodi – Bognár, Nagy G, Kardos, Varga – Horváth, Cseri, Laki – Fitos, Ferenczi, Czanik.
Cs: Deli, Berde, Makrai, Domanyik, Nagy L., Weitner, Tóth N.
Vezetőedző: Soós Imre
G: Ferenczi (49.), Tóth N. (82.)
Csorvási megsérült a Kaposvár ellen, kénytelen kihagyni az All Star Gálát
Megsérül a Kaposvár elleni, pénteki bajnoki találkozón a Kecskeméti KSE centere, Csorvási Milán. Az első diagnózis alapján térdszalag szakadást szenvedett a magas ember, ám biztosat majd csak a hétfői MRI vizsgálat után lehet tudni.
Ha valóban szakadás történt, akkor Csorvásira legalább három hónapos kihagyás vár. A centert meghívták a vasárnapi All-Star Gálára, ahol a magyar válogatottat erősítette volna, ám így a szereplést kénytelen lemondani.
– Még az este bementünk a kecskeméti kórházba, de csak megröntgenezni tudtak, így egyelőre nem biztos a diagnózis. A doktor mindenesetre nem sok jóval kecsegtetett, azt mondta, szerinte elszakadtak a szalagok a térdemben. Ha így van, akkor sajnos 3 hónapot ki kell hagynom. Én azért bízok benne, hogy egy könnyebb sérüléssel megúszom a dolgot. Hétfőn elmegyünk Pestre, ahol MRI-vel is megvizsgálnak. Biztosat majd csak utána fogok tudni – mondta Csorvási a BB1.hu-nak.
Magabiztos győzelmet aratott a MAFC ellen a Kecskeméti KC
Pénteken ismét hazai környezetben léphetett pályára a KKC felnőtt kosárcsapata a Női Amatőr NB I – Keleti-csoportjában. Ezúttal a fővárosi MAFC volt ellenfelük, s sikerült nekik visszavágniuk Kuliéknak a korábbi vereségért, most a hírös városaik örülhettek.
Dobos Ágnes sikeres büntetőivel indult a találkozó, majd Kuli Orsolya percei következtek, s kosaraival 7-2-re elléptek ellenfelünktől a kecskemétiek. Később Pogány kettesével, s Nagy Zita triplájával már 13-5 állt az eredményjelzőn. A negyed végére egy pontot tudott faragni hátrányából a MAFC, 17-10-el zárult az első tíz perc.
A folytatásban felváltva váltották pontokra a helyzeteket a csapatok, ám Nagy Dóra hármasa megtörte a monotonitást, s 11 pontosra növelte előnyünket, 24-13. A 16. percben Tóth Viktor időt kért, mely meghozta hatását: Gyárfás egypontosaival és közelijével már 28-15 volt a KKC javára. A budapestiek Sipos Boglárka révén tudtak kozmetikázni az eredményen, 34-23-al zárult a félidő.
A fordulást követően Fülöp és Fülep villogott a vendégeknél, ám a hazaiaknál Dobos Ági ismét válogatott formában játszott, így tudták tartani 10-12 pontos, magabiztos vezetésüket. A 26. percben Gyárfás Patrícia jókor érkezett triplájával már 47-31-re is vezettek, sőt a negyed végére még tudták növelni a vezetést, 53-37.
A záró etapban sem engedték sokkal közelebb fővárosi ellenfelüket: Dobos, Kuli, Nagy kísérletei rendre pontot eredményeztek, a végeredmény 68-55 lett.
Tóth Viktor értékelése: - Csapatként nyújtottak nagyot ma a lányok, volt egy-két kiemelkedő teljesítmény. A lepattanózásban végre jeleskedni tudtunk. Volt egy jó ritmusa a védekezésünknek, remélem későbbiekben is hasonlókat láthatok. Horváth Olíviának ez volt a búcsúmeccse, mert külföldre megy dolgozni huzamosabb ideig, sok szerencsét kívánunk neki!
Kecskeméti KC – MAFC 68-55 (17-10, 17-13, 19-14, 15-18)
Két csapattal vágtak neki a Szurkolók Kupájának a kecskeméti drukkerek
A hétvégén ötödik alkalommal csapnak össze a magyar futballcsapatok szurkolói a focipályán, hogy elnyerjék a “Szombathelyi Szurkolók Kupája” győztesének járó serleget. Kecskemétről két csapatnyi drukker is útnak indult a havazás ellenére, hogy begyűjtsék a trófeát. Információnk szerint már hajnali háromkor elindultak busszal, hogy időben odaérjenek a tornára.
A tornán ezúttal is tíz csapat vesz részt. A vendégek között a Bp. Honvéd két csapatát (Nuova Guardia és Szövetség), a tavalyi tornagyőztes paksi Atomic Stike gárdáját, a “világvége turnéra” induló békéscsabai Viharsarok brigádját, illetve a Duna szintén másik oldaláról érkező, idén Alföldi Brigád néven futó kecskeméti alakulatot. Utóbbiak mindjárt két csapattal is harcba szállnak, hiszen a kaposváriak ezúttal technikai okok miatt otthonról drukkolnak majd.
Hazai részről a szokásos négy csapat; a GKG, a GWA, a Hali Fans és a Szurkolói Kör egy-egy egysége vesz részt a küzdelemben. A torna reggel kilenc órakor kezdődik és a szó szoros értelmében is kifulladásig tart, hiszen az eseményt záró “after party” is a Haladás Büfében zajlik majd. A csoportmeccsek és a helyosztók 1×13 percig, a végső ütközet 2×10 percig tart.
A torna menetrendje az alábbi linken érhető el.
A Szeged elleni meccs előtt az olvasók kérdezhettek Avar Györgytől
Szombaton 17 órakor megkezdi tavaszi szezonját a Kecskeméti KSE élvonalbeli kézilabdacsapata, amely rögtön kemény fába vágja a fejszéjét, hiszen a Pick-Szeged otthonába látogat. A kecskemétiek szakmai igazgatójától, Avar Györgytől az olvasók kérdezhettek a csapatot érintő dolgokról.
- Milyen újdonságot látott a kézilabda Eb-n, merre tart a magyar kézilabda?
- Fontos játékelem lett a szélső és beálló játék. A magyar válogatott lassan felzárkózik az élmezőnyhöz, bármelyik válogatott ellen van esélye.
- Hogy tetszett egykori játékosa, Andrej Petro játéka a kontinensviadalon?
- Andrej Petro kevés játéklehetőséget kapott. Ennek okát nem lehet tudni, de így megítélni sem igen lehet.
- Van-e még feszültség a KSE-szakosztályok között?
- A szakosztályok között nem volt, és most sincs feszültség.
- Befolyásolta-e a KSE-ügy a kézisek eddigi szereplését?
- Igen. Az év végi mérkőzésekre rányomták bélyegüket a problémák.
- Lesz-e még további játékosmozgás? Kit, vagy kiket szemeltek ki Vancsics János helyére?
- Bízom benne, távozó már nem lesz, érkező pedig háttéren múlik. Két magyar játékossal vagyunk tárgyalásban, a jövő hét elejére realizálódhat az átigazolásuk, de balkezes szélsőt mindenféleképpen szeretnénk igazolni a távozó Vancsics helyére.
- Mekkora lehetőséget lát a kecskeméti utánpótlásban? Mi a véleménye az ott folyó munkáról?
- Az utánpótlásban tevékenykedők munkája példás. Mára már szisztematikusan felépített utánpótlás működik Kecskeméten.
- Személyes sorsáról mit tudhatunk, marad Kecskeméten, meddig szól a szerződése?
- A szezon végén jár le a szerződésem, de a jövőmmel kapcsolatban még nem tudok mit mondani.
- Változik-e szakmai stáb, hiszen Apró Ferenc, a Kecskeméti Sportiskola igazgatója lett? Marad-e másodedző is?
- A szakmai stáb nem változik, Apró Feri marad a másodedző.
- Lesz-e névadó szponzora a csapatnak?
- Jelenleg nem tudok rá válaszolni.
- A Lajosmizsével jó a kapcsolata a KSE-nek? Ez csak alkalmi vagy hosszútávú?
- A két egyesület kapcsolata jónak mondható. Bár ebben a szezonban nem profitált egyik csapat sem a kapcsolatból, bízzunk benne, hogy a jövőben ezen tudunk változtatni.
- Hogy készülnek az első “tavaszi” bajnokira, a Szeged elleni meccsre?
- Az esélyesség terhe nélkül készülünk. Szeretnénk megfelelő partnere lenni a szegedi csapatnak.
Kecskeméti KSE – Kaposvári KK – végeredmény: 100-55 – élő közvetítés
A hazaiak kérésére, a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzésre kerül sor pénteken a Messzi István Sportcsarnokkban, ahol 18 órától a hét közben Dávid Gergellyel erősítő Kaposvári KK-t fogadja a Kecskeméti KSE kosárlabdacsapata.
40. perc: A kecskemétiek kétszer is támadópattanót szednek, de mindannyian egymással akarnak pontot dobatni, ami nem jön össze. Hegedűs fejezett be egy villámgyors támadást, 99-52. Wittmann kétszer is faultol egymás után, hogy legyen még idő egy támadásra, ám ezzel kipontozódott. Raivio csak az egyiket dobta be a vonalról, 99-53. Kelley-nek ütnek oda, az elsőt még kihagyja, a második azonban a csarnok örömére bent van, 100-53. Kovács Soma kísérletét még Lekli tette vissza, a vége így 100-55.
39. perc: Vukadinov vesztett lasztit, Kovács Soma büntet a gyors akció végén, 97-52.
38. perc: Kihagyott helyzet a kaposvári oldalon, pillanatokkal később már a kecskemétiek rontanak közelről. Lekli maradt egyedül a palánk alatt, 94-47. Kelley és Szőke is hármassal jelentkezik, 97-50.
37. perc: Vukadinov tört be sikeresen, ráadásul még oda is ütöttek neki, a megítélt plusz egy viszont kimaradt, 94-46. Kovács Soma rontott távolról.
36. perc: Wittmann furcsa testhelyzetből engedte el, és nincs is bent a középtávoli.
35. perc: Dénes szórt hármast középről, 92-46.
34. perc: Szép hazai figura végén Djerasimovics eredményes a palánk alól, 89-44. Fey háromszor is pöcizhetett, a harmadik már beszédült, 89-46. A Vukadinov által feltett labda kicsorgott a gyűrűből.
33. perc: Kovács Soma blokkolta Djerasimovics bal sarokból elengedett dobását. Fey-t forgatta be Bencze, aki a ziccernél sem hibázott, 87-43. Dávid kísérletezett, de csak homályig jutott, majd Fey rontott közelről. Bencze zsákolását lépéshiba miatt nem adták meg. Bencze Zoltán szedte össze negyed faultját, Fey a vonalon: az első kimaradt, a második bent van, 87-44.
32. perc: Dénes kis híján rálépett a vonalra, de mivel nem, így hármat ér, 83-43. Dávid Gergely elől lopott labdát Wittmann, aki végig is nyargalt vele, 85-43. Ahelegbe középtávolija kimaradt.
31. perc: A fehér mezes kecskemétiek kezdték a záró játékrészt, de Vukadinov gyorsan eladat. Fey pöcizett vissza egy lecsorgót, 80-41. Megint Vukadinov adta el, Kovács Soma büntet, 80-43.
IV. negyed
30. perc: Bencze Zoltán a büntetővonalon: mindkettő bent van, 80-39. Dávid Gergely kezéből esett ki a laszti, de a túloldalon Djerasimovics sem dobta be. Mindent elmond a vendégek támadójátékáról és a hazaiak védőmunkájáról, hogy a támadóidő alatt nem jutottak dobásig a kaposváriak. 41 pontos kecskeméti előnnyel, 80-39-cel kezdik az utolsó negyedet a csapatok.
29. perc: Szőke rontja tovább a Kaposvár amúgy sem fényes hármas statisztikáját. Csorvási ellen fújtak támadót, de duplán bánhatja, mert fájlalja a térdét is. Ahelegbe ment saját lepattanójára, de közelebbről sem jár sikerrel.
28. perc: Wittmann tört be és hozta helyzetbe Vukadinovot, aki nem hibázta el. Raivion pontatlan tempóját követően ezúttal Vukadinov volt a feladó, Csorvási a befejező, 78-39.
27. perc: Vukadinov gondolt merészet, de nem jöttek be a számításai. Ahelegbe pontos hármassal véteti magát észre, 71-39. Djerasimovics Vukadinov passza után hintett triplát, 74-39.
26. perc: Elkapkodott támadás itt is, ott is. Vukadinov tette fel pöcire Csorvásinak, aki simán élt a ziccerrel, 71-35. Leklit rángatta meg Vukadinov, csak az elsőt dobta be a kaposvári, 71-36.
25. perc: Szőke Balázs csak a gyűrűt találta el távolról. Vukadinov bolondította a védőket, 67-35. Raivio egy emberrel a nyakán vállalt hármast, nincs bent, de középen egyébként is támadót fújtak. Hegedűs kiváló betörése után bal kézzel zsákolt egyet, 69-35.
24. perc: Djerasimoviccsal szemben szabálytalankodtak a vendégek, mindkettő bent van a vonalról, 63-33. Lekli a palánk alól eredményes, 63-35. Megint Djerasimovics büntetőzhet: az első jó, és a második is bent van, 65-35.
23. perc: Raivio erőtlen próbálkozása kimaradt, Wittmann robogott, de ziccer közben odaütöttek neki, mindkettő bent van, 61-31. Ahelegbe lopakodott a gyűrű közelébe, ahonnan már nem hibázott, 61-33. Vukadinov szedett támadópattanót Djerasimovics rontott triplája után.
22. perc: Dénes Gábor szórt egy hármast, 59-31. Ahelegbét szerelték közös erővel a hazaiak, de Kelley elpasszolta magát.
21. perc: A kaposváriak kezdték a második félidőt. Előbb a vendégek ellen fújtak támadót, majd Bencze ellen egy lépést. Fey – nincs rá jobb szó – hajította a palánk felé a lasztit, nincs bent.
III. negyed
20. perc: Szép hazai figura végén Hegedűs eredményes, 54-31. Szőke verte meg Djerasimovicsot, de a dobás rossz. Vukadinov két másodperccel a félidő vége előtt még hintett egy kettest, így 56-31-gyel fordulnak a csapatok.
19. perc: Vukadinov magabiztos tempója jó, 49-29. Koma Dánieltől szerzett labdát Djerasimovics, aki maga is fejezte be, 51-29. Újabb vendég időkérés. Raivion kényszerűségből engedte el, de bent van a tempó, 51-31.
18. perc: Bencze kapott jó bejátszást Vudakinovtól, ki is használta a lehetőséget, 45-27. Vukadinov mint kés a vajon, úgy ment át a vendég védelmen, 47-27. Most Fey tartja a lelket a kékekben, 47-29.
17. perc: Hegedűs vállalt egy hármast, sokba került az a szabálytalanság, 43-23. Két Fey-kosárral zárkózik a Kaposvár, 43-27.
16. perc: Ahelegbét nem vették komolyan a hazaiak, pedig kellett volna, 36-23. Vukadinov oldotta meg egyedül, 38-23. Fey ellen fújtak a játékvezető, Csorvási mindkettőt bedobta, és a laszit maradt a kecskemétieknél.
15. perc: Megint egy mesteri Dénes-Csorvási összjáték után születnek kecskeméti pontok, 34-19. Raivio válasza gyorsan érkezik, 34-21. A változatosság kedvéért ismét Csorvási szerzett pontokat, 36-21. Kaposvári időkérés.
14. perc: Kiss Kornél rontott triplája után Dénes hozta helyzetbe Csorvásit, akinek már nem volt nehéz dolga, 32-19. Djerasimovics maradt lent, miután Leklivel ütközött, támadóhiba a kaposvárinál, ez neki a harmadik.
13. perc: Bohózatba illő jelenetsor után Raivion közeli dobása szédült be a gyűrűbe, és még dobhat is egyet: a plusz egy kimaradt, 30-19. Vukdadinov balról átdobta a gyűrű felett. Raivio forgolódott a palánk alatt mindhiába. Djerasimovics fordult a palánk felé, de nincs bent a tempó.
12. perc: Wittmann osztotta ki Vukadinovnak, de ez a hármas is kimaradt. Fey egy gyors támadás végén eredményes, 26-17. Thomas Kelley középtávolija behullott, 28-17. Bencze szerzett lasztit Fey-től, és ismét Kelley jelentkezik egy középtávolival, 30-17.
11. perc: Wittmann révén a kecskemétiek kezdték a második negyedet. Kelley-re még épp időben léptek ki, nem jó a hármas, de Kiss Kornélé sincs bent.
II. negyed
10. perc: Kovács Soma hármasa nincs bent. Wittmann loholt végig, de az átadása pontatlan. Raivio a vonalon: mindkettőt kihagyta a kaposvári. Djerasimovics tempója tapsot érdemel, 26-14. Lekli kísérletezett a jobb sarokból, de nem járt sikerrel. Dávid szerzett vissza egy labdát, így az utolsó támadás a vendégeké. Abelegbe rontott triplát, de a lepattanóért folytatott harcban Bencze ellen fújtak faultot, Lekli büntetőzhet, csak az elsőt dobta be, 26-15 a negyed vége.
9. perc: Kelley végig ott volt Raivio nyakán, nem is jött össze a tempó a kaposvárinak. Wittmann-nak ütöttek oda tripla közben, hármat dobhat a vonalról: mindhárom bent van, 21-12. Kovács Soma használta ki Dávid remek zárását, 21-14. Lekli szabálytalankodott a ziccerező Djerasimoviccsal szemben, a kosár jó, és a plusz egy is bent van, 24-14.
8. perc: Megint jól védekezett a Kecskemét, de Vukadinov elkapkodta a támadást. Raivio egyedül oldotta meg, 18-12. Csorvási zárt szabálytalanul.
7. perc: Csorvási kosara jó lenne, ha nem fújtak volna közben a hazaiak ellen. Dávid Gergely pöcizett, de nem szédült a gyűrűbe a labda. Csorvási Milán szedett két ember között támadópattanót, szépen tette vissza, 18-10.
6. perc: Fey hátrafelé dőlve engedte el, de rövid lett. Kelley egy dobócselt követően tört be sikeresen, 16-8. Fey középtávoli tempója ül, 16-10.
5. perc: Kelley rontott hármast, Raivio viszont bedobta, 12-8. Csorvási küzdött meg pontjaiért a palánk alatt, 14-8.
4. perc: Lekli tartja a lelket a Kaposvárban, szép bejátszás után dobott kosarat, 8-5. Djerasimovics távolról eredményes, de csak kettőt ér, 10-5. Kelley lopott lasztit, Bencze pontokkal fejezte be az akciót, 12-5.
3. perc: Lekli büntetőzhetett Bencze faultja után, csak a másodikat dobta be, 6-1. Dénes egy emberrel a nyakán a gyűrűt sem találja el. Hiába védekezett jól a Kecskemét, a lecsorgóból Lekli talált be, 6-3. Djerasimovics egy kis szerencsével tartja meg a labdát, két pont a hozadéka, 8-3.
2. perc: Szőke is triplával kísérletezik a bal sarokból, de nem jár sikerrel, nemúgy a túloldalon Kelley, aki a jobb oldalról vág egy hármast, 6-0.
1. perc: A vendégek szerezték meg a labdát a feldobás után. Fey próbálkozott távolról, de hosszú lett a dobás. Djerasimovics rögtön hármassal kezdett, 3-0.
I. negyed
Kecskeméti KSE – Kaposvári KK
NB I. A-csoport, 13. forduló
Kecskemét, 2012. 02. 03., 18 óra
Messzi István Sportcsarnok, 450 néző
vezeti: Cziffra, Papp, Jakab
Kecskeméti KSE: Djerasimovics, Gruda, Csorvási, Vukadinov, Puszta, Kelley, Bencze, Mészáros, Dénes, Hegedűs, Pongó Ma., Wittmann, Lakits
szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
Kaposvári KK: Kiss, Koma, Szőke, Kovács, Kutasi, Dávid, Lekli, Bíró, Fonai, Ahelegbe, Raivio, Fey
vezetőedző: Fekete Ádám
OTP Bank Bajnokság: friss tabellák
Foxi még nem ért vissza, Török László szerint végleges a keret
Mint ismert, a Kecskemét közép-afrikai válogatott támadóját, Foxi Kethevoamát hiába tesztelte több hétig a francia másodosztályú Metz, és hiába utaztak a klub képviselői Magyarországra, nem tudtak megállapodni a játékos átigazolásáról. A futballista azonban egyelőre még nem tért vissza Kecskemétre, hétvégén érkezhet a hírös városba.
- Foxinak másfél éves szerződése van Kecskeméten, így természetesen visszavárjuk. A Metz érdeklődése óta nem kaptunk érte újabb ajánlatot, hétvégén kell újra jelentkeznie Kecskeméten, hogy aztán mielőbb csatlakozhasson a Horvátországban edzőtáborozó kerethez – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére Török László, a KTE szakmai igazgatója. A szakember elmondta, nem várható már változás a csapatnál, véglegesnek tekintik a keretet.
Érkezett: Balog Marcell (Cegléd – kölcsönből vissza), Borszéki Csaba (Vác), Csizmadia Csaba (Ferencváros), Tököli Attila (ZTE – kölcsönből vissza)
Távozik/szabadon igazolható: Gyurcsó Ádám (Videoton – kölcsönből vissza), Kelvin Maynard (holland, ?), Igor Pisanjuk (kanadai-ukrán, ?), Szinisa Radanovics (szerb, Borac Csacsak – Szerbia), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Simon Attila (Siófok), Jovica Stokic (bosnyák, ?), Urbán Gábor (?), Urbán Pál (Mezőkövesd – kölcsönbe), Bagi István (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Farkas András (Tatabánya – kölcsönbe)
Akivel tárgyalnak: –
(nso.hu)
Partnertalálkozót tartott a KTE – képekkel
A Kecskeméti Te a TAO-támogatókat és a szponzorokat tájékoztatta a klub helyzetéről és a kitűzött célokról. A két előadó S. Juhász Attila ügyvezető és Sallói István klubigazgató volt – tájékoztatott a lila-fehérek hivatalos honlapja.
A cél a klub látható sikerein túl a kevésbé előtérbe kerülő eredmények megismertetését célozta meg. A KTE-nek a feljutás mellett kupát is sikerült nyernie, de komoly sikereket ért el az utánpótlás is. 2010-ben átadásra került a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia és több fiatal is a felnőtt csapata kapujába került, Bertus Lajos, Koszó Balázs mellett Patvaros Zsolt és Pekár László is egyre komolyabb szerepet kap. A legfontosabb, hogy az utánpótlás eljusson arra a szintre, hogy évente legalább 1 játékost adjon az NBI-es keretnek.
A sikereke természetesen nagyobb felelősséggel is járnak, hiszen 700%-al nőtt a nézőszám és sokkal nagyobb tömegbázisa van a klubnak. Megnőtt azon fiatalok száma, akik futballozni szeretnének, hiszen közel 1000 gyerekkel foglalkoznak az utánpótlás edzők. Az utánpótlás pontban mért sikereit illeti, a KTE a 7. helyen áll azon 11 tagú elitben, ahol az U13-U19-ig megszerezhető bajnoki pontokat összesítik a kiemelt bajnokságokban.
A sikerek alapja egy új klubmodell kialakítása, melynek lényege a három pillér. A cél a futball tömegsporttá tétele, megszerettetése a gyerekekkel, majd a legtehetségesebbek kerülnek be az akadémiai elitképzésbe. Akik nem kerülnek kiválasztásra, illetve nem tudnak bekerülni a felnőtt csapatba, azoknak a fejlődését szolgálja a KTE-KLC. A KLC átalakulása az UEFA Grassroots program keretének része, lényege a későn érő gyerekek figyelemmel tartása és megtartása.
Az akadémiai elitképzés összesen négy korosztályban (U15-U18) zajlik majd, de a sport mellett a tanulásra is komoly hangsúly kerül, aminek érdekében több középiskolával is együttműködési szerződést alakít ki a KTE. A sok fiatal, sok pályát igényel, ezért a jövőben a műkertvárosi műfüves pályát is be kell vonni a képzésbe és további pályák is szükségesek lehetnek. A komoly terveket mutatja az is, hogy elkészült a Széktói Stadion látványterve is.
Az előadók őszintén beszámoltak a megváltozott gazdasági környezet okozta nehézségekről is. A TAO támogatás csak az utánpótlásra fordítható, így a felnőtt csapat működtetéséhez továbbra is szponzorokra, támogatókra van szükség. Az adószabályok változásával és a TAO adta lehetőségeknek köszönhetően ez a fajta érdeklődés némileg csökkenésnek indult, a rövid nemzetközi szereplés és az önkormányzati támogatás eltűnésével pedig új költségvetéssel kell tervezni.
A TAO pénzek 2012-től infrastruktúra fejlesztésre is költhetőek, így a klub célként tűzte ki a stadionfejlesztés folytatását, a műkertvárosi sportcentrumban pedig füves pálya és csarnok kialakítása élvez prioritást.
Bori Gáborék az edzések után már nagyon várják a meccseket
A Horvátországban edzőtáborozó KTE-játékosok naponta jelentkeznek egy beszámolóval az előző napi programról, a lila-fehérek hivatalos honlapja ezúttal Bori Gábort kérdezte, aki az edzések után már nagyon várja az edzőmeccseket.
- Délelőtt edzettünk, délután pedig városnézés szerepelt a programban. Sajnos itt is eléggé lehűlt már a levegő időközben, de legalább kicsit kimozdult a csapat. A mínuszok miatt műfüvön edzettünk, de ez a hangulaton nem látszott meg. Páran szabadrúgásokat is gyakoroltunk, mert eddig nem volt rá időnk, más szerepelt az edzéstervben. Gondolom nemcsak bennem van hiányérzet az elmaradt mérkőzés miatt, de már nagyon várjuk a következő fellépést. Szeretek edzeni, de azért a meccs az igazi erőpróba.
Az alapszakasz utolsó fordulójában a Sümeget fogadja a Kalo-Méh KSE
Az NB I-es férfi röplabdabajnokság alapszakaszának utolsó meccsét játssza szombaton a Kalo MÉH-Kecskemét SE. A Messzi István Sportcsarnokban 17 órakor kezdődő összecsapáson a Sümeget fogadják a hírös városiak. A tízcsapatos tabella második helyén álló hazaiaknak nem jelenthet különösebb akadályt az utolsó előtti vendégek legyőzése – írja a megyei napilap.
- Egyértelműen mi vagyunk a meccs esélyesei, és remélem, hogy nyerünk is – mondta Gyurkó Sándor, a KSE szakmai igazgatója, akinek csapata a Sümeg elleni találkozó után legközelebb január 18-án lép pályára tétmeccsen. A Magyar Kupa négyes döntőjében játszanak a fináléba kerülésért a Dunaferr-rel. – Addig mindenképp szeretnék edzőmeccset játszani egy komolyabb csapat ellen. Szerbiában és Ausztriában keresgélünk ellenfelet, jövő hét végén, vagy az azt követő hét elején kellene játszanunk. Most lezártunk egy keményebb időszakot, a jövőben inkább játékosabb lesz a felkészülésünk – tette hozzá Gyurkó. A Kazincbarcika elleni Magyar Kupa-találkozón derékhúzódást szenvedett Szappanos Máté ugrása még nem tökéletes, így a Sümeg elleni mérkőzésen liberóként fog szerepelni.
- A Magyar Kupa négyes döntője után kap Máté egy hét pihenőt, mert úgy gondolom, hogy legfőképp ez segítene rajta. Addig óvjuk, de mindezt megpróbáljuk úgy, hogy közben a csapatunk hasznára is legyen – vélekedett Gyurkó Sándor.
(Petőfi Népe)
A Kaposvár új játékossal, a KSE zónázással készül a pénteki meccsre
A 13. fordulóból elhalasztott találkozót pótol pénteken a Kecskeméti KSE és a Kaposvári KK együttese. Mint ismert, a héten a Kaposvár leigazolta a Körmendről távozó Dávid Gergelyt, így egy rutinos játékossal erősödve néz elébe az összecsapásnak a Fekete-sereg, míg a kecskemétiek zónázással próbálják megfogni a vendégeket.
Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Közvetlen riválisunk érkezik hozzánk, így a találkozó fontosságát a játékosaim is átérzik. Készültünk a Kaposvár védekezésére, a zónára és a zóna-press-re. Akár csak legutóbb, én bízok benne, hogy most is meg fogjuk tudni oldani ezt a feladatot. A csapatból mindenki egészséges és elszánt. Azt gondolom, hogy a kecskeméti szurkolótáborral mögöttünk le tudjuk győzni a kaposvári együttest.
Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Mivel a meccs halasztását nem mi kértük, így ha sikerül addig elintézni Dávid papírjait, már ő is pályára léphet, illetve Ahelegbe is ott lesz a pályán. A Kecskemét az a csapat, amely eddig a bajnokság során a legkevesebb pontot kapta, ez mutatja, hogy egy igen szoros védekezést produkálnak. Ezt kell elsősorban feltörnünk, másodsorban pedig fizikálisan kell magunkra odafigyelni. Frissnek kell maradni, hiszen ez az egyik nagy erősségük, hogy a meccs végén fel tudják őrölni az ellenfelet. Idegenben mindig nehéz nyerni, a Kecskemét otthonában pedig ez duplán is érvényes. A célunk, hogy megnehezítsük a hazaiak dolgát, ha ez sikerül, akkor már bármi megtörténhet. Nekünk a második körben nagyon nehéz a sorsolásunk. Sajnos a Jászberény ellen beszedtünk két vereséget, ez pedig azt eredményezte, hogy innen már mindegyik találkozó kulcsfontosságú számunkra. Amennyire én néztem, a Kecskemétnek már szinte biztos a nyolcba jutása, így egymásnak nem vagyunk közvetlen riválisai.
(bb1.hu)
Csizmadia Csaba: Nem kaptam második esélyt a Fradinál
A korábbi válogatott Csizmadia Csabát két éve “komoly” szurkolói nyomásra szerződtette a Ferencváros, most pedig viszonylag csendben távozott az Üllői útról. Craig Short “very good playerként” jellemezte, Prukner László idején előbb csapatkapitány-helyettes volt, majd pillanatok alatt került ki az együttesből, ahová már a Détári-korszakban sem került vissza. A pepsifoci.hu a Kecskemétre visszatérő védővel készített interjújából kiderül, hogyan fogadta a játékos a vezetők döntését, az is, volt-e más választása, szóba kerülnek a „piszkos” anyagiak, valamint az is, mikor és miért fagyott meg körülötte a levegő az Üllői úton.
- Hogyan értékeled Kubatov Gábor elnök szavait, aki így indokolta a távozásod: “A szakmai stáb javaslata alapján, emberileg egy korrekt, gazdaságilag pedig egy racionális döntést hoztunk”?
- Erre egyszerű a válasz: a Ferencváros így döntött rólam, én pedig ezt elfogadtam. Megtehettem volna azt is, hogy nem fogadom el a helyzetet, maradok, játszok az NB II-ben, esetleg edzek külön a csapattól. Nekem most fontosabb volt, hogy játékban legyek folyamatosan. A Ferencvárosban erre nem maradt lehetőségem, így elfogadtam a Kecskemét ajánlatát.
- Korábban azt lehetett hallani, hogy január 31-ig kivársz, és elsősorban külföldre mennél.
- Valóban volt ilyem elképzelés, de a téli átigazolási időszakban pár nap alatt nagyon nehéz külföldre szerződni. A legtöbb csapat ilyenkor már valahol messze edzőtáborozik, ez sem könnyíti meg a helyzetet. Majd jött a KTE hívása, amire nem tudtam nemet mondani. Korábban ott játszottam négy évig, a magyarországi karrierem ott indult, így sokat nem vacilláltam, pláne azután, amilyen bizalommal találkoztam a vezetők és a szakmai stáb részéről. A pénznél sokkal fontosabb a bizalom egy játékos életében, mindig csak ott éreztem igazán jól magam, ahol bíztak bennem, ha már azzal szembesülsz, hogy ez nincs meg feléd, ott nincs sok értelme maradni.
- Ha úgy vesszük, papíron még előre is léptél. A KTE a felsőházba tartozik az FTC-vel ellentétben, hat ponttal többet gyűjtött, mint a volt klubod.
- Ha szigorúan így nézzük, akkor persze, előrébb léptem, a tabella azt mutatja, hogy egy erősebb csapatba. Én már kívülről nézve is azt mondtam mindig, a kecskeméti egy erős együttes. Nem véletlenül lett kupagyőztes, nem véletlenül szerepelt mindig jól az NB I-ben, elég erős a kerete, vannak egészen jó játékosok, jó a társaság is, és ami nekem meglepő volt, sok a valóban tehetséges fiatal. Nekem is meg kell harcolnom a helyemért, de szerencsére nem vagyok lemaradva, Horváth Richárd barátomnak köszönhetően megfelelő a kondícióm. Elvileg jobboldali védőként igazoltak le. Igazából mindig is ez volt a valódi posztom, “innen” lettem válogatott, belső védőt kényszerből játszottam a Ferencvárosban, de ha szükség van rá, akkor most is beállok bárhova, ahová kell. Játszani szeretnék, ez a lényeg. Nem vagyok öreg, de már 21-22 éves sem. Idén leszek 27 esztendős, a legjobb korban vagyok, egyértelmű hogy játszanom kell, hibás döntés lett volna arra várni az NB II-ben, hogy egyszer majd talán visszakerülök a csapatba. Abban bízom, hogy a Kecskemét velem együtt még előrébb lép a tabellán, de a Ferencvárosnak is kívánom azt, hogy feljebb kapaszkodjon.
A MAFC ellen mérkőzik a KKC
Pénteken este 19 órától hazai környezetben fogadja Kecskeméti KC női kosárlabdacsapata a MAFC együttesét a bajnokságban.
Tovább növelheti győzelmei számát a hírös városi alakulat, s egyben vissza is vághat a fővárosiaknak pénteken este 19 órától a Bolyai tornacsarnokában. Ellenfelük jelenleg a dobogó harmadik fokán áll a pontvadászatban, az őszi meccsen hat ponttal voltak jobbak a kecskemétieknél (55-49). A találkozóra a belépés díjtalan.
Bács-megyei EP-képviselő: Kiemelt uniós támogatási terület lesz a sport
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén a képviselők nagy többséggel megszavazták “A sport európai dimenziójáról” szóló jelentést. Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő hozzászólásában üdvözölte, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó támogatási programban a sport már új támogatási területként jelenik meg – olvasható a Bács-Kiskun megyei politikus sajtóközleményében.
Az Európai Parlament jelentése a sport európai dimenziójáról a 2011. január 18-án elfogadott, “A sport európai dimenziójának fejlesztése” című bizottsági közleményre adott válasz. E dokumentum elsőként határozza meg a EB elképzeléseit egy uniós szintű fellépésről a Lisszaboni Szerződésben megjelenő sport területét érintően.
A jelentés támogatja a sport területét érintő uniós fellépéseket, miközben tiszteletben tartja a szubszidiaritás elvét a sport társadalmi szerepének, az egészséges életmód, illetve a dopping és az erőszak elleni küzdelem elősegítésében. A dokumentumban megjelenik “jó kormányzás a sportban”, mely a decemberi informális sportminiszteri találkozó egyik témája volt; emellett kimondja többek között azt is, hogy a sportolók önkéntes alapon viselhetik mezükön az európai zászlót.
Bagó Zoltán néppárti politikus hozzászólásában üdvözölte, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó Erasmus Mindenkinek Program a sportot új támogatási területként vonja be (háttér: ezt maga a magyar néppárti képviselő kezdeményezte korábban). Emlékeztetett, hogy az új programban a sport támogatására javasolt akciók összhangban állnak a magyar elnökség alatt elfogadott EU Sport Munkatervvel. A jelentéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy az új keretprogram alapján támogathatóvá vált a sportolók mobilitásának elősegítése is. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy a sport egészségmegőrző szerepét hangsúlyozó jelentés éppen az aktív időskor európai évének kezdetén került megszavazásra.
(fotó: szegedma.hu)
Hasznosdoboz
Valutaváltó





Friss hozzászólások
34 perc 16 másodperc
1 óra 16 perc
2 óra 39 perc
3 óra 24 perc
3 óra 51 perc
4 óra 15 perc
4 óra 38 perc
4 óra 39 perc
4 óra 40 perc
4 óra 54 perc