Református Egyház aktuális programjai - 2010.03.14.
Kedd: 5 órától énekkari próba a Parókián.
Szerda: 5 órától Nőszövetségi bibliaóra a Tóth Endre teremben.
Péntek: 5 órakor közös bibliaóra a Tóth Endre teremben.
Szombat: 4 órától Mozgó-Élet-Képek sorozat folytatása a Tóth Endre teremben.
Vasárnap: istentisztelet 9 órakor (Komádi Róbert VI. éves teológus vizsgaprédikációja)
11-kor istentisztelet, 5 órakor istentisztelet az ifjúság szolgálatával.
3 órakor ünnepi zenés áhítatra hívja a 80 éves Kecskeméti Vég Mihály énekkar a gyülekezet tagjait, és az érdeklődőket. A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye énekkarai és Pálúr János orgonaművész szolgálata után Pungur Béla nyugalmazott kántor lelkész nyitja meg az énekkar életéről rendezett kiállítást.
Kérjük, hogy aki tud, süteménnyel segítsen a távolról érkező kórusok megvendégelésében.
A hozott süteményeket vasárnap 1 órától leadhatják a Kiskonviktusban.
További híreink:
• A Református Könyvesbolt átköltözik a Parókia bejárata melletti új helyiségbe.
Könyvesboltunk a költözés idejére zárva tart, ezért türelmüket és megértésüket kérjük.
• Jótékonysági zenés estre várjuk az érdeklődőket az Újkollégium Dísztermébe
március 22-én, hétfőn 5 órakor. A belépés díjtalan, az adományokkal a Szeretet-heteket támogathatják a résztvevők.
• 1990. március 25-én indult újra a Kecskeméti Református Kollégium. A 20 éves évfordulóért hálát adva ünnepségre hívjuk gyülekezeti tagjainkat március 27-én ½11-kor a Kecskeméti Katona József Színházba. A részvételi szándékot kérjük, jelezzék március 16-ig a Lelkészi Hivatalban. Vasárnap, március 28-án hálaadó istentiszteletet tartunk 9 órakor.
• Március 27-én KÁLVIN EGY NAPJA címmel reggel 9 - este 19 között IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓT szervezünk Kecskeméten. A programokról a plakátokon és a honlapon találnak bővebb tájékoztatót.
• Köszönjük a Testvérek támogatását az elmúlt évben, és szeretettel kérjük, hogy lehetőségeik szerint a 2010-es esztendőben is segítsék egyházközségünket és intézményeinket adományaikkal és az SZJA 2x1%-val.
A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány adószáma: 18348464-1-03.
Rendelkező nyilatkozatnál a befizetett adó egy százalékánál a Református
Egyház adószáma: 0066.
Igehirdetések kérése CD-n és kazettán Molnár Tamás presbiternél
Tel: +3620-54-59-910; Email: samatranlom
gmail [dot] com
Programajánló
Hasznosdoboz
Valutaváltó





Friss hozzászólások
19 perc 52 másodperc
2 óra 32 perc
3 óra 1 perc
3 óra 33 perc
3 óra 36 perc
3 óra 39 perc
3 óra 40 perc
3 óra 42 perc
3 óra 46 perc
4 óra 39 perc