Kölcsönvette, majd eladta az autókat a most elítélt férfi
Kecskeméti autókölcsönző cége(ke)t is megkárosított az a férfi, akit négy év börtönbüntetésre ítélt jogerősen a Zala Megyei Bíróság. Mint megtudtuk, nem vitte vissza, hanem nagy valószínűséggel eladta az autókölcsönző cégektől bérelt, közel ötvenmillió forint összértékű gépjárműveket. A többrendbeli csalásért elítélt férfi a kecskemétin túl nyolc, autókölcsönzéssel foglalkozó - nagykanizsai, budapesti, székesfehérvári, szolnoki, dunaújvárosi - cégtől vett bérbe autókat.
Előfordult, hogy vásárlási szándékkal jelent meg az autókereskedőknél, ahol előadta, hogy vállalkozása számára több autót is szeretne vásárolni, de a kiválasztott típus megérkezéséig kölcsönautóra lenne szüksége. Egy másik esetben a megállapodás szerint a bérautóval külföldre nem utazhatott volna, de a gépkocsiba beépített műholdas követőrendszer alapján kiderült, az autót Szerbiába vitték, ahonnét a cég munkatársai hozták vissza, egy másik gépkocsit pedig Budapesten találtak meg. Egy harmadik esetben társával - egy álnevet használó férfival -, az ügy másodrendű vádlottjával egy gazdasági társaság ügyvezető- és gazdasági igazgatójaként mutatkoztak be az autókereskedésben. Vállalkozásuk részére három hónapra gépkocsikat rendeltek, bérleti szerződést kötöttek, elvitték a gépkocsikat, de ezeket sem adták vissza.
A másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett csalás miatt 14 hónap börtönbüntetésre ítélte a megyei bíróság. Az elsőrendű vádlottat a börtönbüntetés mellett több, mint 23 millió forint megfizetésére is kötelezték, amelyet az autókölcsönzőknek 30 napon belül kell kifizetnie, amire valószínűleg igen kicsi az esély.
(MTI)
Programajánló
Hasznosdoboz
Valutaváltó





Friss hozzászólások
3 óra 45 perc
3 óra 57 perc
4 óra 4 másodperc
4 óra 1 perc
5 óra 7 perc
5 óra 40 perc
5 óra 57 perc
6 óra 26 perc
6 óra 31 perc
6 óra 37 perc