Halottak napján fokozottan figyeljünk értékeinkre

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek
Az emlékezés vámszedői
2009-10-29 08:58

November első napján az elhunyt szentekre, másnapján pedig meghalt szeretteinkre emlékezünk. Cikkünkben a legfontosabb kecskeméti tudnivalókat foglaltuk össze a két nappal kapcsolatban. Kecskeméten a megszokottnál sűrűbben járnak majd a 12-es és 18-as buszok vasárnap. A korábbi évekhez hasonlóan - szükség szerint - rásegítő járatok indulnak majd a Széchenyi térről ezeken a vonalakon a Köztemetőhöz. A helyi, helyközi és távolsági autóbuszjáratok munkaszüneti nap, a hét első munka- és iskolai előadási napját megelőző nap szerint közlekednek. A MÁV menetrendben nem lesz változás, a vasárnapra érvényes közlekedési rendnek megfelelően járnak majd a vonatok. A legforgalmasabb vonalakon több kocsival közlekedtetik majd a szerelvényeket.

Mint azt Farkas Lászlótót, a kecskeméti Nagytemplom plébánosától megtudtuk, vasárnap, Mindenszentek ünnepén, az esti szentmise után a halottakért imdádkoznak a templomban.
November 2-án hétfőn, Halottak napján, hétköznapi miserendet tartanak, de este 6 órakor a plébánia elhunyt híveiért is lesz szentmise. Ugyanezen a napon de. 10 órakor a Szentháromság temetőben is lesz szentmise az ott pihenő halottakért. További részletek a vallás rovatban.

A rendőrség is jelen lesz a hét végétől november 4-ig. Torlódás esetén forgalmat is irányítanak majd, de emellett a fokozott figyelmet fordítanak az autófeltörőkre és a zsebtolvajokra is. Sajnos vannak olyanok, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy vagyon elleni bűncselekmény károsultjává, áldozatává tegyék embertársaikat. A legtöbbször figyelmetlenségünket használják ki az alkalmi tolvajok, ezért egy kis odafigyeléssel könnyen megvédhetjük értékeinket. Az ilyen alkalmak megelőzéséről tájékoztatta a Kecskeméten.hu-t a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.

Mit lehet tenni a megelőzés érdekében:

  • A temetők látogatása idején lehetőség szerint – különösen az idősek és a hölgyek – ne maradjanak sötétedés után, főleg nem egyedül.
  • Értéket, pénzt, bankkártyát feleslegesen ne tartsanak maguknál.
  • Táskájukat percekre se hagyják őrizetlenül a sírnál. Alkalom szüli a tolvajt!
  • A mécseseket, virágokat ne rakják ki napokkal korábban, mivel vannak olyan elkövetők, akik azok eltulajdonítására specializálták magukat.
  • A parkolókban hagyott gépjárműveikben látható helyen ne hagyjanak értéktárgyat (telefont, táskát, kabátot, híradástechnikai berendezést), ha mégis az autóban kell hagyni, inkább tegyék értékeiket a csomagtartó-ba.
  • Arra is figyeljenek oda, hogy ne a parkolóban pakolják értékeiket a csomagtartóba, mivel ott lehetnek az elkövetők vagy az ő tippadóik, így az ő „munkájukat” segítik azzal, hogy látják melyik autót érdemes feltörni.
  • Autóikkal lehetőség szerint kivilágított, jól látható helyen parkoljanak.
  • Autóbuszon közlekedőknek számítani lehet arra, hogy zsebtolvajok vegyülnek a tömegesen utazó emberek közé, akik kihasználva a zsúfoltságot megfosztják Önöket kézitáskájuktól, pénztárcájuktól.

Kereszt