művészeti

Népi Iparművészeti Gyűjtemény

Cím: 
6000 Kecskemét, Serfőző utca 19.
Nyitvatartás: 

Keddtől szombatig 10-17 óra között

Telefonszám: 
+36 (76) 327-203
E-mail cím: 
Rövid leírás: 

A megnyitás óta (1984.) a múzeum tevékenysége folyamatosan változik, bővül. Az állandó kiállításon túl időszaki tárlatokon mutatjuk be élő népművészetünk színe javát. Kamara kiállítás keretében Kalotaszeg viseletével, kerámiáival, hímzéseivel, szőtteseivel ismerkedhetnek meg a látogatók.

A tárgyi népművészet megismertetésén túl, lehetőség nyílik ennek megszerettetésére is különböző szakkörök keretében; komplex családi délutánokat is szervezünk a népszokások, népzene, néptánc a bemutatására.

Az érdeklődő csoportok részére kézműves bemutatókat szervezünk, ahol népi iparművészek bepillantást nyújtanak mesterségük titkaiba, a látogatók végignézhetik az alkotómunka folyamatát. (Választható területek: fafaragás, bőrművesség, csipkeverés, fazekasság, szövés, tojásírás, játékkészítés természetes anyagokból.)

A múzeum sajátosan szép, hangulatos, csendes udvarát több módon igyekszünk hasznosítani. Néhány éve hagyományos kemencét és tűzhelyt építettünk, amely népi ételkészítő bemutatók helyszínéül is szolgál. Progamjainkat (múzeumlátogatás, mesterség bemutatók, népzene) kellemesen kiegészíti egy-egy kemencében sült pogácsa, lángos látványa, illata és íze. Udvarunk alkalmas hangulatos és reprezentatív zártkörű összejövetelek számára is.

Kecskeméti Művésztelep

címkék:
Cím: 
6000 Kecskemét, Műkertváros 2.
Telefonszám: 
76/414-263
E-mail cím: 
Rövid leírás: 

A kecskeméti művésztelepet Iványi Grünwald Béla alapította 1909-ben a nagybányai művésztelepet alapjaiban megrendítő „neós forradalom” művészeinek kecskeméti letelepítésére.
A kecskeméti művésztelep című program-írásában Iványi Grünwald Béla a „letelepülni akarók” igényeit, „elkerülhetetlen szükségleteit” ekképpen jelezte a műtermekre vonatkozóan: a legalkalmasabb hely a Műkert, ott építendő a vezetők számára két, vagy három műteremház, építendő egy iskola-műterem, nyári és téli használatra, szükséges egy fából épített szín-féle („nyári modellrajzolásra”), egy közös épületben tizenhat kis lakás építendő („melyek közül hat lenne nagy szoba, kis szoba és konyha, a többi csak nagy szoba lenne. Minden szobában egy nagy ablak lenne, hogy téli munkára alkalmas legyen. Ezért a bennlakók fizetnék a város által kívánt bért”).

Dán Kulturális Intézet

címkék:
Cím: 
6000 Kecskemét, Zimay L. u. 4.
Nyitvatartás: 

Hétfőtől - péntekig 9 - 16 óra

Telefonszám: 
76/323 923
E-mail cím: 
Rövid leírás: 

Az 1940-ben Dániában alapított Dán Kulturális Intézet a dán Kulturális Minisztériumhoz tartozó civil szervezet. A központi titkárság (www.dankultur.dk) Koppenhágában működik. Az intézet célja a nemzetközi kölcsönös megértés erősítése Dánia és a világ többi országa között. Ezt a célt szolgálva az intézet arra törekszik, hogy a kultúra minél tágabb értelmében ápoljon kapcsolatokat, a dán társadalmi berendezkedés megismerését elősegítő együttműködéseket, a kultúra minden területén, legyen az képzőművészet, a klasszikus értelemben vett kultúra, valamint a társadalmat érintő témák. A dán kultúra más országokkal folytatott kulturális párbeszéd révén gazdagodik. A Dán Kulturális Intézetek hálózata működik a Benelux Államokban, Észtországban, Németországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Oroszországban, Nagy Britanniában, Kínában és Magyarországon. Sok éves működésük során a különböző országok kulturális intézeteinek munkatársai jó kapcsolatot alakítottak ki az őket befogadó országokkal, hasznos ismeretekkel gazdagodva, jól működő kapcsolati hálót alakítottak ki. Éppen ezért a külföldi dán intézetek szívesen adnak tanácsot az adott országokba utazóknak, valamint segítséget nyújtanak kulturális kapcsolatok kialakításához. A Dán Kulturális Intézetek más országok kulturális intézeteivel is együttműködnek.

Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet

címkék:
Cím: 
Kéttemplom köz 1.
Telefonszám: 
+36 76 481 51
E-mail cím: 
Rövid leírás: 

Az Intézet nyilvános működését a III. Kodály Szeminárium (1975) szervezésével és lebonyolításával kezdte. Kecskemét városa, Kodály Zoltánné kezdeményezésre, 1970-ben adott otthont először nemzetközi Kodály Szemináriumnak. Különböző szervezetek és intézmények együttműködése tette lehetővé a Szeminárium létrejöttét. A tanfolyamok célja és szerkezete az első tanfolyamokon alapozódott meg:

1. lehetőséget biztosítani külföldi zenepedagógusok részére, egy alapvetően gyakorlati jellegű tanfolyam keretében a Kodály-koncepció megismerésére

2. továbbképzési alkalmat teremteni magyar énektanárok számára.

Az Intézet alapításától (1973) kezdve fontosnak tarja a magyar énektanárok továbbképzését. Az első években erre a nyári Szemináriumok nyújtottak lehetőséget, jelenleg pedig az akkreditált továbbképzések szolgálják ezt a célt.

Az 1975/76-os tanév volt az első a külföldi szakemberek számára szervezett ún. éves továbbképző tanfolyamok sorában. A szeptembertől a következő év tavaszáig tartó kurzusok résztvevői már a kezdetektől fogva előképzettségüknek és képességeiknek megfelelően különböző szinten ismerkednek Kodály Zoltán nevelési elveivel, a magyar zenei nevelés rendszerével és módszereivel. Az elmúlt huszonöt évben 46 országból csaknem hétszáz zenetanár vett részt a tanfolyamokon. Emellett az Intézet rendszeresen részt vesz Kodály Zoltán életével és munkásságával, valamint a magyar zenepedagógia történetével kapcsolatos zenepedagógiai programokban és kutatási témákban. Itt említhetők meg azok a kiadványok is, melyeket a Kodály Intézet jelentet meg zenepedagógiai és zenetudományi témákban.

Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft.

Cím: 
6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.
Nyitvatartás: 

A jegypénztár munkanapokon 15-19 óráig

Telefonszám: 
76/503-880
E-mail cím: 
Rövid leírás: 

Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ 2010. január 1-től Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft.-ként működik tovább.

A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ a régió legnagyobb kulturális központjaként 1975. februárjában nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

Fő feladatunk Kecskemét város polgárainak kulturális, művészeti, szabadidős és közösségi igényeinek, szükségleteinek kielégítése, rekreáció, a szórakozás és a szórakoztatás, a szabadidő hasznos eltöltésének segítése, a közösségi művelődés lehetőségeinek biztosítás és az alkotókészség kibontakoztatása.
E célok megvalósításában tudatosan támaszkodunk a helyi társadalom közművelődési igényeire, kulturális fogyasztási szokásaira, a hagyományok ápolására. Ehhez a legkorszerűbb módszertani és technikai lehetőségeket igyekszünk használni.

Évente több mint 4000 különböző kulturális rendezvényen közel 900.000 látogatót fogad az intézmény, amely 2001-ben elnyerte a Kecskemét Közművelődéséért Díjat. Minden korosztály és társadalmi réteg számára igyekszünk színvonalas kínálatot biztosítani. A tanfolyamok közül nagy az érdeklődés a mozgással, sporttal összefüggő foglalkozások irányt. A közösségi művelődés, a kötetlen társas élet, a hobbi- és gyűjtő körök, valamint az egészséges életmóddal és a betegségek megelőzésével foglalkozó közösségek területén számos jól működő közösség, klub, kör található intézményünkben (Kocsis Pál Kertbarátkör, Pedagógusklub, Bélyegkör, Gombászklub, Ásványgyűjtők Baráti Köre, Vándorhorgász Klubja, Vitalitás Klub, Éremgyűjtők Köre, stb.). E művelődési közösségekre építve jelentős rendezvényeket szervez a művelődési központ (Horgász és Vadász Napok, Egészség és Életmód Nap, A művelődés hete a tanulás ünnepe, stb.). A közösségi művelődés másik területe az alkotó kedv kibontakozását segítő művészeti csoportok és az új művészeti- esztétikai értéket létrehozó kezdeményezések sora ( Kecskemét Táncegyüttes, Kecskeméti Képzőművészek Közössége, Színitanoda). A színházi műfajok széles skáláját vonultatjuk fel a különböző korosztályoknak hirdetett bérletsorozatokkal. Kecskemét lakosságának esztétikai nevelését, ízlésformálását tűztük ki célul a különböző koncertekkel és kiállításokkal.

Napjainkra Kecskemét igazi fesztivál várossá vált, ahol a helyi lakosság mellett az ide látogató vendégek egyaránt nívós programok közül válogathatnak tavasztól őszig. Intézményünk négy fesztivál rendezője és lebonyolítója (Kodály Fesztivál, Tavaszi Fesztivál, Nyári Fesztivál, Kecskeméti Népzenei Találkozó), valamint a Hírös Hét Fesztivál kulturális programjainak szervezője. Otthont adunk háromévente megrendezésre kerülő Nemzetközi Animációs Filmfesztiválnak. A fesztiválokhoz népművészeti és kirakodó vásárok kapcsolódnak, melyeket a város főteréhez méltó, hagyományokhoz és a történelmi környezethez illeszkedő sátrakban bonyolítunk le. Az intézmény szakértelme, gyorsasága, megbízhatósága garancia a rendezvények színvonalas megszervezésére. Az intézményünk technikailag jól felszerelt 600 fős színházterme alkalmas színházi előadások, hangversenyek, pódium műsorok, opera, operett, balett, táncbemutatók, filmvetítések, ünnepségek, közgyűlések és konferenciák megrendezésére, még egyéb helységeink a kongresszusok, termékbemutatók, értekezletek, megbeszélések kiváló helyszínei.

A fesztiválok, konferenciák, szakkiállítások alkalmával gondoskodunk a résztvevők elszállásolásáról, étkeztetéséről, utaztatásáról, megtervezzük kulturális és szabadidős programjaikat.

Kecskemétfilm Kft.

címkék:
Cím: 
6000 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 21.
Telefonszám: 
76/481-788, 76/481-711
E-mail cím: 

Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely Gyűjteménye

Cím: 
6000 Kecskemét, Bethlen krt. 16.
Nyitvatartás: 

hétfőtől - péntekig naponta 8.00 - 16.00 óráig, Szombat-vasárnap előzetes bejelentés alapján.

Telefonszám: 
76/482-123
E-mail cím: 
Rövid leírás: 

A Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely nemzetközi bázist teremt a zománcművészeti alkotómunkához. Stílusokhoz és irányzatokhoz történő elkötelezettség nélkül, teljes nyitottsággal keresi a közösségi talajú és indíttatású művészet mai lehetőségeit.
Fokozott figyelmet fordít a népművészet, különösen a magyar népművészet alkalmazására, mai felhasználá-sának lehetőségeire.
A zománcművészet különleges helyet foglal el a képző- és iparművészetben: kapcsolódik a grafikához, a festészethez, a szobrászathoz éppúgy, mint az ötvösséghez, vagy az épületek külső és belső "díszítéséhez", az utcák, terek kulturájához. ősi és mégis mindig megújulásra kész ez a műfaj, amely műfaji sajátosságok igen gyakran még ma is megvilágításra szorulnak, olykor szakmai körökben is, hiszen kevesen veszik a fáradságot, hogy elmélyüljenek rejtelmeiben.

A hetvenes évek elejétől a művészek érdeklődése a tűzzománc felé fordult, s az akkori Bács-Kiskun Megyei Tanács gondozásával megrendezték a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepet. Az első telep 1975-ben volt. Az egész évben folyamatosan működő Alkotóműhelyt 1984-ben alapították, s 1985-től áll az egykori malomépület a művészek rendelkezésére.

Leskowsky Albert hangszergyűjteménye

Cím: 
6000 Kecskemét, Zimay L. u. 6/a
Nyitvatartás: 

nem ismert

Telefonszám: 
76/483-820

Cifrapalota - Kecskeméti Képtár

címkék:
Cím: 
6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.
Nyitvatartás: 

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10.00-17.00-ig, vasárnap: 13.30-17.00-ig

Telefonszám: 
76/480-776
Rövid leírás: 

A város századfordulón kialakult főterének egyik ékessége a nemzeti szecessziós stílusú Cifrapalota. A Márkus Géza által tervezett műemléképületben a képzőművészeti tárlatok mellett régészeti, történeti és néprajzi kiállítások várják a látogatókat.

33 év után adta át a múzeum a nagyközönség számára a világhírű kunbábonyi aranyleletet bemutató kiállítást. A 2005-ben megnyílt Múzeum született - Fejezetek a Katona József Múzeum történetéből című kiállítás vezérfonalát a múzeumtörténeti kronológia képezi, a régészeti, néprajzi, történeti és numizmatikai tárgyakkal ennek megfelelő sorrendben találkozhat a látogató.

Ugyanebben az évben a Muraközy-hagyatékból Muraközy János emlékszoba került berendezésre. A Katona József Múzeum képzőművészeti osztálya, a Kecskeméti Képtár kiállításai szintén a Cifrapalotában látogathatók.

A gyűjtemény jelentős részét képezi Nemes Marcell műgyűjtő ajándéka, Farkas István és Glücks Ferenc, valamint Tóth Menyhért hagyatéka. A Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé című országos képző- és iparművészeti kiállításokat is itt rendezik meg.

Magyar Naív Művészek Múzeuma

Cím: 
6000 Kecskemét, Gáspár András u. 11.
Nyitvatartás: 

Nyitva tartás: március 15-október 31. között hétfő kivételével naponta 10.00-17.00 óráig.

Telefonszám: 
76/324 -767
E-mail cím: 
Rövid leírás: 

A múzeum a klasszikus és kortárs magyar naiv festők és szobrászok alkotásait gyűjti egybe, kiállításai a naiv művészek megismertetését, népszerűsítését célozzák. Az intézmény Kecskemét központjában, barátságos zöldövezetben található.

Tartalom átvétel