zászló

Főtéri zászló tervek

A közeljövőben eltűnik a város köztereiről Lestár Péter szobra, Erdei Ferenc domborműve és aláírása, valamint Sota Rustoveli grúz származású költő szobra is. A Lestár szobor bekerül a Városháza udvarára, helyét Trianonra emlékeztető országzászló veszi át, az Erdei Ferencről szóló alkotásokat pedig a Katona József Múzeum fogadja be. A költő szobra viszont Budapestre kerül.

Kecskemét címere

"Az értékőrző hagyománytisztelet szándékától vezetve, a város évszázadok során formálódott és kialakult jelképeiről, azok méltó alkalmazásáról" alkotott rendeletet a város címere, zászlaja, a címer és a zászló használata témakörben a város önkormányzata. A rendelet kitér a város napjának megünneplésére és a város díszítésének módjára is.

Főtéri zászló tervek

Több kecskeméti egyesület országzászló felállítását kezdeményezte Kecskeméten. Kecskemét városa korábban, 1940-ben már írt ki pályázatot hősi emlékmű és országzászló elhelyezésére a Főtéren, amely azonban nem valósult meg.

Tartalom átvétel