munka

Stratégiai szakképzési együttműködési megállapodást írt alá ma Kecskemét önkormányzata, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a város gazdasági életét meghatározó tíz vállalat.  A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes aláíráson jelen voltak:  Dr Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Bihall Tamás ok

Kecskemét Mercedes

Szerkesztőségünket nap-mint-nap kérdésekkel keresik meg a Mercedes-gyárral kapcsolatban, sőt önéletrajzokat, motivációs leveleket is kaptunk már a munkalehetőségekre jelentkezvén. Az alábbi cikkben arra vállalkozunk, hogy összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a jelentkezéssel, munkalehetőségekkel kapcsolatban.

Mercedes

Felvették a kecskeméti Mercedes gyár első 40 dolgozóját, akik már meg is kezdték a tanulást, napi nyolc óra oktatásban részesülnek: négy órában kapnak szakmai és másik négyben pedig német nyelvi képzést. A Kecskeméten.hu információi szerint a nyolc órán túl sokszor tovább is tart a képzés, felkészítés: a már a gyárnál dolgozó emberek sokszor csak este érnek haza.

Mercedes alapkőletétel

A kecskeméti gyár a Daimler-Benz első Kelet-európai üzeme lesz, amelyet 450 hektáron építenek fel. Ennek a gyárnak az alapkőletétele zajlott a mai napon. A beruházás Magyarország történetének egyik legjelentősebb zöldmezős projektje.

Mercedes

A Kecskeméten.hu-n a Mercedes által meghirdetett pozíciók! Jövő év februárjától már munkába is állhat, aki sikeresen veszi a kiválasztási folyamat során elébe állított akadályokat. Mint tudvalevő, 2010-re készül el a Daimler kecskeméti gyára, de a munkaerő toborzását az autógyártó cég már az idei, 2009-es évben megkezdi, illetve megkezdte.

Tartalom átvétel