megnyitó

Új okmányiroda Kecskeméten

Március 31-én délelőtt 10 órakor a kecskemétiek előtt is megnyílik a régi TESCO Áruházban a kihelyezett Okmányiroda. Két ügyintézővel, a hét minden napján az ügyfelek rendelkezésére áll. Személyazonosító igazolványt, útlevelet és lakcímbejelentést lehet ezen a helyszínen intézni.

Fanto Fotó Kecskeméten

A kecskeméti Cifrapalota dísztermében november 27-én pénteken délután nagy érdeklődés mellett nyílt meg a Katona József Múzeum Fanto Foto Kecskeméten című kiállítása, Székelyné Kőrösi Ilona rendezésében. A kiállításban olyan régi fényképeket tekinthetnek meg a látogatók, amelyek együtt még sohasem voltak láthatók.

Decathlon Kecskemét

Immáron hivatalosan is Kecskeméten a Decathlon! A sportszeróriás hivatalos sajtó előtti megnyitóját csütörtök este hét órai kezdettel tartották. A megnyitóra a kecskeméti sportélet színe-java meghívást kapott, akik elsőként lépkedhettek végig az áruházban és vehették szemügyre, illetve kezükbe a nagyközönség előtt csak szombattól elérhető sportszereket, sportruházatokat.

Tartalom átvétel