környezetvédelem

Zöld ernyő

Vidám hangulatú rendezvények koncertekkel, különleges kirándulások, rendhagyó vetítések és klubdélutánok, zöld témanapok és munkahelyi képzések. Ez a Zöld ernyő. A kecskeméti Ifjúsági Otthon szervezésében működő projekt nem elrettentő példákkal, kioktatással és mindenkire ráerőltetett magatartásformákkal éri el célját.

Föld órája

Március 27-én figyelemfelkeltő vidám, zenés, gólyalábas felvonulást szervez a Zöld Ernyő – kecskemétiek az élhetőbb környezetért projekt. A Kecskeméti Ifjúsági Otthon előtt 10 órakor kezdődő, látványos megmozdulás célja, hogy felhívja a kecskeméti lakosság figyelmét a Föld Órája elnevezésű eseményre.

energ

Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere és Márialigeti Balázs, az EnerG Energia Zrt. vezérigazgatója közösen mutatták be a sajtónak a városi hulladéklerakó telepen megvalósult beruházást. A hulladéklerakókban, depóniákban keletkező gázok – melyek a szaghatásokért és szélsőséges helyzetben a tűzesetekért is felelősek – több komponense rendkívül káros a környezetre.

Olaj

Kecskeméten nem szükséges lecsavarni a kupakot a PET palackról, mert a szelektívgyűjtő konténer tartalmát a Városgazdasági Kft. munkatársai átválogatják és a kupakokat külön szortírozzák. Ettől függetlenül nálunk is van néhány alapszabály, amit célszerű betartani a szelektív gyűjtőszigeteknél. Ezekre hívjuk fel olvasóink figyelmét a ZöldErnyősök útmutatásai alapján.

Vajda Attila

Az egyik hazai áramszolgáltató február végén elindította időkapszula kampányát. A két évtizedet átölelő akcióhoz Görög Zita műsorvezető és Vajda Attila olimpiai és világbajnok kenus is csatlakozott. Március 12-e és 14-e között Kecskemétre érkezik a kampány. A Malomban elhelyezett standoknál bárki megfogalmazhatja a jövő nemzedéknek szánt ígéretét.

Villamos Kecskeméten

A Kecskeméten.hu is többször foglalkozott már a kecskeméti villamos kérdésével, most úgy néz ki, a kecskeméti LMP-t sem hagyta hidegen ez a téma. A nemrég tartott sajtótájékoztatójukon erről is szó esett. Külön meglepetés volt számunkra is, hogy a prezentációjukba tudtunkon kívül belekerült a mi cikkünkben publikált tervrajz is.

Olaj

Olvasónk kérdezte, hogy mit tegyen az elhasznált sütőolajjal. Környezettudatos módon összegyűjtötte, nem volt szíve a lefolyóba önteni, de már otthon sem tudja tárolni. Utánajártunk a problémának és megoldási javaslatokat is teszünk a probléma megoldására. A használt sütőolaj, sütőzsiradék veszélyes hulladéknak minősül, ezért a lefolyóba öntés helyett válasszunk az alábbi lehetőségek közül:

Ilyen logót keressünk

Sokszor, sokan teszik fel magukban a kérdést: Kecskeméten hová lehet vinni a megunt, elavult elektromos hulladékokat. Általában elmondható, hogy műszaki kereskedésekben veszik át ezeket. Ha új készüléket veszünk, a régit cserében leadhatjuk ingyen, de csak annyit és olyan jellegűt, amit épp megvásároltunk.

Az első magyarországi fa

Kecskeméten is faültetésre került sor az ENSZ, a WOSM, valamint az MCSSZ "Billion Tree" kampányának keretében. A Magyar Cserkészszövetség a WOSM-mel (Cserkész Világszövetség) együttműködve, nyáron csatlakozott az ENSZ Környezeti Programjának Billion Tree kampányához.

Zöld ernyő

Mi, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon megnyertünk egy pályázatot, melynek a Zöld Ernyő elnevezést adtuk. Az alábbiakban szeretnénk részletesen bemutatni a projekt fő célkitűzéseit, tartalmát, és legfontosabb elemeit.

Tartalom átvétel