kiállítás

Autótechnika kiállítás - Kecskemét

A Hungexpo Vásárközpont adott helyet az elmúlt hét végén az idei Autótechnika Nemzetközi Járműipari Szakkiállításnak, összehozva a gépjármű fenntartó és autó háttéripari szakma jelenlegi és jövőbeli szereplőit. Az eseménynek része volt az InnoMobilitas edu+work kiállítás is, az ipar-oktatás kapcsolatát hangsúlyozó járműipari specifikált pályaorientációs fórum és állásbörze.

Trianon kiállítás

Szombat délután nyÍlt meg a Cifra palotában a "Trianon után" című kiállítás. A tárlatot dr. Iványosi-Szabó András alpolgármester nyitotta meg, közreműködött Ambrus Edit énekes és Bunyik Tamás versmondó. A kiállítást a Katona József Múzeum rendezte. Kecskeméti magánszemélyek, valamint a múzeum gyűjteményéből valósult meg a kiállítás.

Fanto Fotó Kecskeméten

A kecskeméti Cifrapalota dísztermében november 27-én pénteken délután nagy érdeklődés mellett nyílt meg a Katona József Múzeum Fanto Foto Kecskeméten című kiállítása, Székelyné Kőrösi Ilona rendezésében. A kiállításban olyan régi fényképeket tekinthetnek meg a látogatók, amelyek együtt még sohasem voltak láthatók.

NŐNEM kiállítás

NŐNEM címmel 2009. november 14-én nyílt meg Kecskeméten az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban a K-ARTS KÉSZ Művészeti Gyűjtemény alkotásaiból összeállított kiállítás. A kiállítók célja az volt, hogy a tárlaton csak a mai hölgyalkotóktól mutassanak be műveket.

Chagall

Minket irigyelhet most a Szépművészeti is! A tavalyi Munkácsy kiállítás után újra nemzetközi szintű kiállítás Kecskeméten. Ezúttal Chagall.

Tartalom átvétel