karácsony

Karácsony Kecskemét

Itt a várva várt karácsony. Az elmúlt napokban fogcsikorgató hidegben az esti csúcsforgalomban bevásárolni indultam az aktuális napi kellékekért. A boltokban lázasan válogató kisebb tömeg, akik egymással megosztva fontolgatták, hogy milyen és mekkora értékű ajándékkal fejezzék ki érzelmeiket a szeretteik felé a közelgő ünnepen. Hazafelé érdekes gondolatok fordultak meg a fejemben.

Boldog karácsonyt!

Karácsony, a szeretet ünnepe. Sokan esünk abba a hibába, hogy csak magunkra, szűk környezetünkre gondolunk, pedig szeretetünkből talán jutna azoknak is, akikre mások már nem gondolnak, vagy több szeretetre vágynak, mint az átlag.

Karácsonyi vásár

Városunk főtere karácsonyi díszbe öltözött és ugyanolyan fényáradattal csalogatja lakóit, mint azt már ilyenkor megszokhattuk. Valami mégis mintha kissé más lenne. Végig sétálva az árusok között hiányérzetünk támadhat. Mintha tavaly több bódé csalogatta volna a karácsonyi vásárlás lázában égő vevőket.

Karácsonyi díszkivilágítás Kecskeméten

Az adventtel elkezdődik a karácsonyi ünnepkör is, amely ilyenkor magával hozza a városi programokat, a díszkivilátást, ünnepi hangulatot is. A programok közt idén sem találunk sok új, innovatív elemet, viszont hétfőn megkezdték Kecskemét belvárosában az izzósorok kihelyezését, hogy advent idejére teljes pompájában ragyoghasson a főtér és környezete.

Tartalom átvétel