felújítás

Piac

A kecskeméti Városháza Díszterme adott ma helyet a Rákóczi út – Vasútkert revitalizációja című, mintegy 1,5 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló projekt nyitórendezvényének. „Már a tervekből is láthattuk, hogy városunk ezen része olyan igényes új külsőt kap, amely egyszerre képes megőrizni az építészeti hagyományokat és megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek egy XXI.

2011. november 11-én megkezdődik a Bozsó Gyűjtemény felújítása, bővítése. Az „Értékek élménye- Gyűjtemények háza” Kecskeméten, a Bozsó Gyűjtemény fejlesztése című projekt a Dél-Alföldi Operatív Program keretében valósul meg. Az elnyert uniós és hazai támogatás 254 971 879 forint, a teljes költség 299 971 879 forint.

Csütörtökön – azaz 2011. november 3-án - elkezdődnek Kecskeméten a Rákóczi út – Vasútkert revitalizációjának útépítési munkálatai, a mintegy 1,5 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás keretében. A tevékenységet a Duna Aszfalt Kft. végzi, az önkormányzattal kötött keretmegállapodás alapján.

Mercedes csapatépítő tréning

Példát mutatott a kecskeméti Mercedes gyár abból, hogy miként fest egy igazán hasznos csapatépítő tréning. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft. vezetősége az idei nyári tréning keretében önkéntes munkát végzett a Temes téri játszótéren.

A felbontott 0 km kő

Felbontották a város egyik szimbólumát, a 0 kilométer követ Kecskemét főtéren. A munkálatokra azért van szükség mert a kőlapok már nagyon megrepedeztek és csúnyák voltak. Nem a régi köveket újítják fel, hanem újak kerülnek helyükre, amelyeken több mint 160 város is helyet kap majd. Nem csak a kövek, a címer is megújul majd.

A megújult Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Óvodája

Mintegy 42 millió forintos beruházással teljes körűen felújította a Kecskeméti Főiskola a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Óvoda két Kaszap utcai épületét, amelyet az óvodások műsorával ma adtak át ünnepélyesen. A homlokzati és a belső festés-mázolás mellett sor került tető- és ablakcserére is.

Laktanyából tudósház

Ma még lerobbant laktanyaépület, jövő ilyenkor korszerű tudósház áll majd a Kecskeméti Főiskola kollégiumai mellett az ún. homokbányai városrészben. Az 1,2 milliárd forintos beruházás a legjelentősebb eleme annak a sokrétű uniós fejlesztési projektnek, amelyet a főiskola a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatásával hajt végre 32 hónap alatt.

Felszentelték a Szentháromság Temető Kálváriáját

A nemzet fájdalmát felidézve járt keresztutat a hívekkel dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke. Ennek a szertartásnak a keretében szentelte fel a Szentháromság Temető Kálváriáját. A magyarságért, a magyarság sorsával kapcsolatos keresztúti ájtatossággal folytatódott a közös fohász a Kálvária tér stációinál.

A felújításra váró Mária-grotta

Néhány éve szinte az utolsó szegletéig megújult a város legrégebbi épülete, a Barátok temploma. Az óriási anyagi ráfordítással elvégzett restaurálás és korszerűsítés nyomán kialakult az Alföld egyik legszebb mediterrán jellegű udvara is, amely a főtér egyik turistalátványossága, közkedvelt pihenőhelye lett. Messze túlmutat ez a hely az egyházi funkción: a városi polgárság találkozási helye.

Kecskeméti piac látványterv

Kimentünk a régi piac bezárása előtt és most, a felújítás után is fényképezni. Ahogy korábban beszámoltunk róla, teljesen megújult a kecskeméti piac. Akkor többen nem örültek a kényszerpihenőnek, most azonban mindenki elégedetten beszél a felújított piacbelsőről. Mi változott? Gyakorlatilag minden. A korábbi poros aszfalt padlózat műgyanta burkolatot, az oszlopok mészkőborítást kaptak.

Tartalom átvétel