fa

A város közgyűlése már 2008-ban meghatározta a főbb szempontokat Rákóczi út-Vasútkert revitalizációjával kapcsolatosan, miszerint: a japánakác fasort és a fokozatosan romló állapotú hársfasort fel kell újítani, a kiemelt vitalitású fák megtartását pedig figyelembe kell venni. Ennek megfelelően – több szakértői vélemény figyelembevételével – készültek el a tervek.

Tetemes károkat okozott a szerdai vihar Kecskemét növényzetében. Két nap alatt mintegy 260 közterületi helyszínről érkezett ezzel kapcsolatos bejelentés. Az önkormányzat nagy erőkkel, folyamatosan dolgozik e károk felszámolásán. A Városgazdasági Kft. 40 munkatársa egyszerre négy-öt helyszínen dolgozik a kidőlt fák eltávolításán, a sérült fák gallyazásán.

Favágás Kecskemét

Tennivalóknak télen sem voltunk hiányában, bár kétségtelen, hogy az elmúlt három hónapban a szokásosnál kevesebb feladatot kellett ellátnunk – mondta el Tigyi Márton, a Városgazdasági Kft. részlegvezetője.

Favágás Kecskemét

Az utóbbi időben több fa is áldozatul esett Kecskeméten a láncfűrésznek. Annak jártunk utána, hogy mi is történik a városban. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, az önkormányzat olyan vállalást tett, hogy évente legalább 500 új fát ültet el. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy sorra vágják ki a fákat a város köztereiről.

Fásítás Kecskemét

A fák és cserjék kiültetéséről e héten tartottak ismertetőt a Városházán, ahol beszámoltak a városban kiültetett fákról, azok állapotáról, valamint kérték a polgárok segítségét abban, hogy vigyázzanak ezekre a facsemetékre. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2006 őszétől határozott célkitűzése volt, hogy városunk hátrányos adottságait fatelepítésekkel mérsékelje.

A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a természet védelmére, és a közterület-felügyelettel, a polgárőrséggel, valamit az erdészetek munkatársaival, a vadőrökkel végzett közös szolgálatok során is biztosítani kívánja a közterületek rendjét.

Tartalom átvétel