élményfürdő

uszoda látványterv

A kecskeméti új Sportuszoda, Fedett Élményfürdő és Wellness Központ építése felé vezető út csütörtök délután a megvalósulás szakaszába érkezett: ünnepélyes keretek között elhelyezték az új létesítmény alapkövét - ezt mintegy két éves előkészítő munka előzte meg. Az idén már 41 éves, gépészetileg és statikailag is elavult Fedett Uszoda helyett 2011.

A bezáró fedett uszodához kapcsolódik a hír, miszerint két éven belül országosan is egyedülálló fürdőkomplexummá alakul át a Széktói Élményfürdő és Csúszdapark, amely egész évben kínálja majd széles körű szolgáltatásait a kecskemétieknek, és a városunkba látogatóknak.

uszoda látványterv

A nyár közepében járunk – és ismét kedvelt kikapcsolódási célpont lett az Élményfürdő és Csúszdapark - az Uszodát viszont két hónapra kényszerűségből be kellett zárni, hiszen annyira leromlott már az állapota, hogy időlegesen komoly karbantartási munkálatokat kell végezni. Hamarosan azonban egy XXI.

Tartalom átvétel