bicikli

Fokozottan ellenőrzik a kerékpárosokat

A nyár folyamán többször is kiemelt figyelmet fordítanak a kerékpárosokra a rendőrök. Több, kisebb-nagyobb akció keretében figyelik a rendbontókat és ellenőrzik, hogy van-e világítás a kétkerekűn. Az akció kapcsán a rendőrség szóvivője mellett megkérdeztük a Magyar Kerékpárosklub tanácsadóját is.

Kecskemét-Nagykőrös bicikliút

Tegnap tartották a két hete elkészült, közel tíz kilométeres Kecskemét-Nagykőrös közötti aszfaltsáv ünnepélyes átadóját, ahová  több százan érkeztek főnként a helyi iskolákból, de civil szervezetek, és Polgármesteri Hivatal dolgozói közül is többen csatlakoztak ehhez az örömteli eseményhez.

Critical Mass Kecskemét 2010

Képekkel! A mai napon, a Föld napján megmozdult a biciklis kritikus tömeg, kb. 150 kerékpáros indult el a Pólus Róna parkolójából a főtér felé, hogy megmutassák: valódi alternatíva a kerékpáros közlekedés. A biciklis menet szinte végig a bicikli úton haladt, felhívva a város vezetésének figyelmét annak néhol igen rossz állapotára.

Bringás reggeli Kecskemét

Hétfő reggel hét órától kakaós csigával, pogácsával és meleg teával várták a Magyar Kerékpárosklub kecskeméti tagozatának aktivistái a munkába, iskolába igyekvő biciklis társaikat a kecskeméti főtéren. Sokan meglepődtek a szokatlan vendéglátáson, azonban gyorsan szóba elegyedtek a klub tagjaival.

BMX bajnokság

A hétvégén került megrendezésre Kecskeméten az országos MTB dirt, MTB park, BMX amatőr és BMX profi verseny. A Kecskeméten.hu is foglalkozott a főtéri bicikliseket korlátozó helyi rendelettel, ahol felmerült többekben is a kérdés, hogy ha nem a főtéren, akkor hol lehet ennek a sportágnak hódolni.

Boronkay Péter

Kecskemét új világbajnoka, Boronkay Péter hatalmas győzelmet aratott az ausztráliai Gold Coastban rendezett paratriatlon világbajnokságon. 1500 m úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás után magabiztosan, 7 perc 27 másodperccel verte a második helyezett osztrák Oliver Dreiert. Péterrel készített interjút a Kecskeméten.hu.

Boronkay Péter

Szeptember 22-ét Európában és Magyarországon is több városban autómentes napként rendezik meg. Ebből az alkalomból mindig előtérbe kerül a biciklizés, a fenntarthatóság és a környezetvédelem kérdése is. Kecskeméten a főtéren próbáltak a civil szervezetek a várossal karöltve ezen kérdésekre válaszokat adni.

Autómentes nap

Kedden rendezik meg Kecskeméten is az Autómentes napot. A főtéren érdekes programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és tombolasorsolással is várják az érdeklődőket, illetve délután 5 órától lesz biciklis felvonulás is. Ide minden biciklist várnak, most még szervezőnek is lehet jelentkezni!

Bringázz a munkába

Szeptember 16-án indul a Bringázz a Munkába! kampány Kecskeméten is, amelynek fő célja, hogy az egész országban népszerűsítse a kerékpározást és felhívja a figyelmet a fenntartható városi közlekedés kialakításának fontosságára. A BaM!

Széchenyiváros, Március 15. u-i. csúcskereszteződés, lámpák, vagy körforgalom nélkül. Tegnap délután 16.20-kor, mint mindig iskolaidőben bringára pattantam és nyugodt lélekkel beálltam a lakótelep egyik legforgalmasabb útkereszteződésébe, szabályosan és őrült nagy türelemmel viseltetve a jobbra-balra elzúgó délutáni csúcsforgalom ismerős autós özönét. Vártam.....

Tartalom átvétel