átadás

Szerdán délben került sor az Auchan melletti lehajtónál a Csalánosi út műszaki átadására, ezzel a nyugati körút szakasz teljesen elkészült, a petőfivárosiaknak pedig régi gondja oldódott meg, hiszen az átmenő forgalom elkerülheti a városrészt. Az ünnepi alkalomból dr.

Kecskemét-Nagykőrös bicikliút

Tegnap tartották a két hete elkészült, közel tíz kilométeres Kecskemét-Nagykőrös közötti aszfaltsáv ünnepélyes átadóját, ahová  több százan érkeztek főnként a helyi iskolákból, de civil szervezetek, és Polgármesteri Hivatal dolgozói közül is többen csatlakoztak ehhez az örömteli eseményhez.

Felszentelték a Szentháromság Temető Kálváriáját

A nemzet fájdalmát felidézve járt keresztutat a hívekkel dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke. Ennek a szertartásnak a keretében szentelte fel a Szentháromság Temető Kálváriáját. A magyarságért, a magyarság sorsával kapcsolatos keresztúti ájtatossággal folytatódott a közös fohász a Kálvária tér stációinál.

Trianoni emlékmű

A mai napon adták át a trianoni emlékművet Kecskeméten. A megemlékezésen több ezren vettek részt: a város lakosai mellett köszöntőt, megemlékező beszédet mondott Szőcs Géza író, költő, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Dr. Békés József történész, tanár, Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.

Természettudományi központ

Új természettudományi oktatás-módszertani központot avattak ma a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karán. A mintegy 650 négyzetméter alapterületű háromszintes épület a Műszaki-természettudományi tudásbázis infrastruktúrájának fejlesztése a Kecskeméti Főiskolán című uniós projekt keretében készült el, amelyre az intézmény a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból nyert támogatást.

Hegesztő GAMF

Felavatták a felújított hegesztőműhelyt a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán. A műhely avatásán jelen volt Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter is. A beruházás 52 millió forintból valósult meg.

Logopédia Kecskemét

Új, az eddigieknél lényegesen kényelmesebb, a szakmai munkát jobban kiszolgáló épületbe költözött a Nyíri Úti Módszertani Központ intézményegysége, a Logopédiai Szakszolgálat. 2009. november 2-től új működési helyen: a Czollner tér 1. szám alatt fogadja a város óvodáiból, iskoláiból érkező, logopédiai ellátást igénylő gyermekeket, tanulókat.

Tartalom átvétel