Bemutatkozott a Mercedes gyár új vezetője
Csütörtökön koradélután, a Közgyűlésben ünnepélyes keretek között mutatta be a Daimler AG Kecskeméten épülő összeszerelő gyáregységének új igazgatóját, Frank Kleint, a leköszönő igazgató - Michael Frieß, aki ezen alkalomból, jelképesen átvette dr. Zombor Gábor polgármestertől Kecskemét Megyei Jogú Város kulcsát.
- Nem úgy búcsúzom, hogy istenhozzád, hanem hogy viszontlátásra, hiszen megtartom majd első bemutatkozásomkor tett ígéretemet, hogy együtt fogjuk elénekelni az „Az a szép” kezdetű magyar népdalt a kecskemétiekkel a Mercedes új gyárának avatóján. Köszönetet mondok azért a szeretetért, amellyel Kecskemét városa engem, és munkatársaimat fogadott, ezt sohasem fogom elfelejteni, mint ahogyan a várost, és itteni barátaimat sem. Ezért különösen nehéz búcsút mondani Önöknek! – ezekkel a szavakkal búcsúzott Michael Frieß a Közgyűléstől, és a kecskemétiektől, majd bemutatta utódját, Frank Kleint.

- „Jó napot kívánok, Kis Ferenc vagyok!” – ezekkel a magyar szavakkal mutatkozott be a Mercedes Kecskeméten felépülő gyárának új igazgatója, majd a házigazdák iránti figyelmesség után németül folytatta.

Nem először járok Kecskeméten, és nem először vagyok itt e teremben sem, hiszen 2008. októberében, a Mercedes vezetői csapatával már jártam itt. Nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy bizalmat szavaztak nekem, és hétfőtől átvehetem Frieß úr munkáját.
- Ezzel a beruházással ismétlődik a történelem, hiszen az 1880-as években, amely nagy ipari fellendülést hozott Magyarországnak, olyan, hosszú távon országuk fejlődésére hatást gyakorló német cégek költöztek országukba, mint most a Mercedes. Mi is hosszú távú tervekkel érkeztünk ide, és szeretnénk a Kecskemét környéki futóhomokot újra átváltoztatni aranyhomokká.

- Elmondhatom, hogy a leendő gyár építési munkálatai nagyon jól haladnak: ősszel elkezdjük a gépsorokat felszerelni, 2011 nyarán elkezdhetjük a gyártást megelőző próbákat, és 2012 februárjában fog legördülni az első Mercedes a gyártósorról, amelyre már az lesz írva hogy: „Made in Hungary” – „Made in Kecskemét”. Mikor Frieß úr átadta nekem a hivatalát, pár jelképes apróságot is átadott vele, és közte egy rendszámot, melyre éppen ez van írva, és amelyet az első, itt gyártott Mercedes gépkocsira is felszerelünk majd. – mondta Frank Klein, majd a rendszámtáblát megőrzésre, átadta a polgármesternek.

- Egy barát távozik el Kecskemétről, és reméljük, hogy egy új barátot nyerünk, és „Ferenc” éppolyan jó barátunk lesz, mint amilyent Michaelben megismerhettünk. – vette át az ajándékot dr. Zombor Gábor.
- Köszönettel tartozunk Michael Frieß úrnak azért a munkáért, amit városunkba érkezve végzett. De nem csak egy kiváló és korrekt partnert ismerhettünk meg személyében, hanem egy igazi barátot is, aki szívébe fogadta Kecskemétet, és Kecskemét városa is a szívébe fogadta őt. Ezért adom át ünnepélyesen neki a város kulcsát, amely emlékeztesse őt arra, hogy Kecskemétre mindig szeretettel várjuk vissza. – mondta a polgármester, s a jelenlévők tapsa közepette átadta Michael Frieß-nek a város jelképes kulcsát.
Friss hozzászólások
- Esélyes ,hogy egy nyílt
2 óra 41 perc - Lehet egy pár százalékon
3 óra 23 perc - Mi is két éve használjuk a
4 óra 47 perc - Tóth Jocó vagyok :-)
5 óra 31 perc - Oké, hogy 50 fővel bőviti a
5 óra 58 perc - Az a meglátásom, hogy erre a
6 óra 23 perc - a nevét úgyse meri
6 óra 45 perc - segélyt addig kap ameddig nem
6 óra 46 perc - havi 100k a benzin abból 38at
6 óra 47 perc - Gratulálok,de te nem tudod
7 óra 1 perc
Hasznosdoboz
Valutaváltó





Hozzászólások
Various people in every
Various people in every country take the mortgage loans in different banks, just because that's simple and comfortable.