Az utcai csellengés helyett a sport és a közösség szeretetére tanítanak
A kecskeméti Széchenyi város panel rengetegének szívében van egy közösségi tér, amely célul tűzte ki, hogy a város fiataljainak szabadidejében az utcai csellengés helyett egy olyan közösség tagjaivá váljanak, ahol a sport szeretete és a hasznos időtöltés egy csapattá kovácsolja össze a fiatalokat. Ez a szervezet a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér karöltve a Helpi Ifjúsági Információs Iroda által működtetett Eleven Klubbal. Már 2007 óta több rendezvény sikeres lebonyolításával bizonyították létjogosultságukat.

Az Éjszakai Forgatag elnevezésű drogprevenciós rendezvény tavalyi pingpongverseny győztesei
A sportkör nem csak a bajnokok edzésével foglalkozik, hanem gondol az utánpótlásra is és gondot fordít azokra a fiatalokra, akikben tehetséget lát.
A klub az asztaliteniszen túl a környéken élő hátrányos helyzetű fiatalok esélyegyenlőségét kívánja előbbre segíteni. Tagja lett a Mése Klubnak (Magyarországi Éjféli Sportbajnokság Egyesület), ahol hátrányos helyzetű fiatalok szabadidős tevékenységét szervezi, éjszakai sportklubokat működtet azzal a céllal, hogy hétvégén éjjel ne az utcán csellengjenek a 12-25 év közötti fiatalok. Ezeket a törekvéseket próbálja megvalósítani a kecskeméti fiatalok számára is a sportkör.
Ezenkívül drog prevenciós rendezvényeket szerveznek tervezetten havonta egyszer, ahol a fiatalokat a sportoláson túl a művészetekkel (ez alkalmanként változik: tánc, zene) és a bűnmegelőzéssel kapcsolatos információkkal ismertetik meg. Annak érdekében, hogy minél szélesebb réteghez eljussanak ezek az értékközvetítő rendezvények a sportkör a kecskeméti általános iskolákban tervezi megrendezni őket.
Hasznosdoboz
Valutaváltó





Friss hozzászólások
1 perc 37 másodperc
2 perc 59 másodperc
3 óra 34 perc
4 óra 16 perc
5 óra 39 perc
6 óra 24 perc
6 óra 51 perc
7 óra 15 perc
7 óra 38 perc
7 óra 39 perc