Hírolvasó



Érzelmes zakatolás a teátrumban - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 1 óra 39 perc

Érzelmes zakatolás a teátrumban
Délmagyarország
Kecskemét - Tíz ember menekül egy katasztrófa elől. A vonatfülkében, amelyben egy időre összefonódik életük, kiderül, hogy ki mit hagyott maga mögött. Erről mesél a teátrum új darabja, az Amazonok. Ismét új premierre várja közönségét a Katona József ...

további hírek »


Tomiszlav Szivics volt csapatánál lehet újra tréner

Sport - 1 óra 59 perc

Szerbiai lapértesülések szerint megint egy klubcsapat kispadján kaphat lehetőséget Tomiszlv Szivics, a KTE az ősz végén menesztett vezetőedzője, ám nem az NB I-ből, hanem hazájából van ajánlata, és ő a második számú jelölt a szabadkai FK Spartak Zlatibor Voda kispadjára, ahol már korábban dolgozott a tréner.

Mint ismeretes, a szerb tréner második kecskeméti menesztését kommentálva korábban úgy fogalmazott, hogy hazájából kereste két csapat, míg Magyarországról egy, az pedig szinte kizárt, hogy harmadszor is szerepet vállaljon Kecskeméten. A jelek szerint azonban újra egy korábbi csapatánál vállalhat munkát, mivel a zurnal.rs vasárnapi cikke szerint Tomiszlav Szivics a második számú jelölt Szabadkán, ahonnan önszántából távozott Zoran Njegus vezetőedző.

A favorit azonban Zoran Milinkovic, aki 2009-2010-ben már ült az FK Szpartak padján, és Újvidékről térhetne vissza újra. Szivics kapcsán a lap úgy fogalmaz, hogy egyelőre kevésbé valószínű a tréner kinevezése, aki ugyancsak rendelkezik szabadkai múlttal, ő akkoriban lehetett ott edző, amikor nagyon bizonytalan volt a csapat helyzete. A szerb Szuperligában legutóbb az 5. helyen végzett Szpartaknál igazán akkor kerülhet szóba a kinevezése, ha megszakadnak a tárgyalások Milinkoviccsal – írja a pepsifoci.hu.



Ma kevés hó esett, de jön a hétfő és a szibériai körülmények - galéria - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 2 óra 19 másodperc

Ma kevés hó esett, de jön a hétfő és a szibériai körülmények - galéria
Délmagyarország
Kecskemét - Havazásra ébredtünk, de a délelőtt folyamán már kisütött a Nap, azonban az előrejelzések szerint hétfőn hidegebb lesz, mint hétvégén volt. És újabb hóhullám jön. A Kárpát-medencébe hétfő estig eleinte alacsonyabb, majd éjszakától ismét ...



Köpönyeg.hu - Dél-Magyarországi időjárás-előrejelzés, 12:15

Időjárás Kecskeméten - 4 óra 27 perc

Aktuális időjárás:
Szeged: -11°C, 5 km/h-s É/ÉNY-i enyhe légmozgás, Hószállingózás

Előrejelzés:
Ma:
Hőmérséklet: min -14°C, max -9°C; Idő: Hószállingózás

Holnap:
Hőmérséklet: min -14°C, max -10°C; Idő: Havazás

15 napos időjárás-előrejelzés a Köpönyeg.hu oldalon!


Az utolsó két helyet szerezték meg a kecskeméti drukkerek a Szurkolók Kupáján

Sport - 6 óra 19 perc

Ötödi alkalommal rendezték meg szombaton a Szurkolók Kupáját Szombathelyen a Haladás Munkacsarnokban. Közel 200 szimpatizáns találkozott reggel 9 órakor a Haladás pályán, hogy elhódítsa a serleget. A kecskemétiek a 7. és a 8. helyen végeztek a nyolccsapatos viadalon.

Eredmények:
Zöld csoport:

Hali Fans – Haladás Szurkolói Kör 1:2
Szövetség – Alföldi Brigád I. 4:1
Szövetség – Hali Fans 0:8
Szövetség – Haladás Szurkolói Kör 1:3
Alföldi Brigád I. – Hali Fans 1:7
Alföldi Brigád I. – Haladás Szurkolói Kör 1:4

Fehér csoport:

GWA – GKG 1:0
Alföldi Brigád II. – Nuova Guardia 0:8
Alföldi Brigád II. – GKG 0:4
Alföldi Brigád II. – GWA 0:2
Nuova Guardia – GKG 3:1
Nuova Guardia – GWA 2:2

Elődöntők:
Nuova Guardia – Hali Fans 0:5
GWA – Haladás Szurkolói Kör 0:1

Helyosztók:

7-8 helyért
Alföldi Brigád I. – Alföldi Brigád II. 5:1

5-6. helyért
GKG – Szövetség 3:0

Bronzmérkőzés:
Nuova Guardia – GWA 0:2

Döntő:
Hali Fans – Haladás Szurkolói Kör 3:2 (0:2)



Vasárnap is havazásra ébredtünk - galéria - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 7 óra 10 perc

Vasárnap is havazásra ébredtünk - galéria
Délmagyarország
Kecskemét - Ismét havazni kezdett a reggeli órákban. Nemcsak a városban, az egész megyében 30-40 centiméteres hótakaró borítja már a tájat. A délelőtti órákban egy-két centi friss hó hullhat. Igaz, hogy vasárnap reggel is havazásra ébrdetünk, ...



Az évszázad havazása: végigkövettük a szombati extrém időjárást - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 7 óra 29 perc

Délmagyarország

Az évszázad havazása: végigkövettük a szombati extrém időjárást
Délmagyarország
Kecskemét - Az előrejelzéseknek megfelelően intenzív havazás kezdődött péntek éjszaka Bács-Kiskun megye teljes területén. Eddig 10-15 centiméter közötti hóréteg alakult ki, de a java még csak ezután jön. 17:57: Az Országos Meteorológiai Szolgálat ...

további hírek »


Köpönyeg.hu - Dél-Magyarországi időjárás-előrejelzés, 02:45

Időjárás Kecskeméten - 13 óra 57 perc

Aktuális időjárás:
Szeged: -11°C, 3 km/h-s ÉK-i enyhe légmozgás, Borult

Előrejelzés:
Ma:
Hőmérséklet: min -14°C, max -9°C; Idő: Hószállingózás

Holnap:
Hőmérséklet: min -14°C, max -10°C; Idő: Havazás

15 napos időjárás-előrejelzés a Köpönyeg.hu oldalon!


Kecskeméti résztvevője is lesz a nemzetközi teremcross gálának

Sport - 16 óra 17 perc

A hétvégén – 20 év után – újra rangos motocross versenynek ad otthont Budapest. A SYMA Csarnokban rendezett két napos őrületnek kecskeméti résztvevője is lesz, a KTM Kecskemét színeiben induló Bódis Roland révén.

20 év után újra terem-motorversenyt rendeznek Budapesten. Február 4-én és 5-én a Syma Sport- és Rendezvényközpontban láthatjuk a Nemzetközi SUPER-MOTO-CROSS izgalmas futamait Európa-bajnok motoros sztárok részvételével; quad és triál bemutatókat; és még sok érdekes betétprogramot. A kétnapos verseny alatt kecskeméti indulónak is szurkolhatunk, hiszen a KTM Kecskemét fiatal titánja, a 22 éves Bódis Roland is indul a KTM Kecskemét színeiben. A bajnoki szezonra keményen készülő motorossal az indulás előtt készített interjút a delmagyar.hu.

- A tavalyi éved egy komoly sérülés hátráltatta, azonban a hírek szerint nagyon komolyan készülsz az új szezonra. Hogyan áll össze a téli felkészülés?
- A téli hónapokra Pécsre költöztem le két hónapot edzeni. Itt kizárólag kondi edzés zajlik, ifj. Németh Kornél irányításával, ő írja az edzéstervem is. Igen változatos a felkészülési program, a konditerem mellett úszóedzések, TRX, kick-boksz edzéseket is látogatok rendszeresen. Utóbbin Sárközi Attila és Csillag Tibor az edzőm. A megfelelő fizikai állapot elérésben nagy segítségemre van még a Mecsek-fitness terem, ahol a Norbi személyi edzőm. Úgy érzem minden remekül alakul eddig, amiért köszönet jár felkészítőimnek. Igen kemény a program, hiszen napi 5-6 órát is edzem, a hétvégén pedig irány a pálya és a motorozás, ahol már idősebb Németh Kornél irányításával edzünk. Ahogy közeledik majd a tavaszi rajt, úgy sűrűsödnek majd a motorozások is. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetünk mind a mentális felkészülésre, mind pedig a helyes táplálkozásra.

- Milyen célokat tűztél ki magad elé az idei szezonra?
- Idén az MX2 kategóriában (250 köbcentiméteres négyhengeres, 125-ös kéthengeres motorok – a szerk.) a TOP 3-at tűztem ki magam elé célként. Az elvárásom magammal szemben minden versenyen az, hogy a legjobb ötben végezzek. Minden más eredményt kudarcnak könyvelnék el, de ezen nem is gondolkodom. Ezen kívül szeretnék a hétvégi teremcross-on a döntőbe kerülni, pár cseh bajnokin elindulni illetve egy új versenysorozatban, a sprint-crossban is a legjobb öt közé kerülni.

- A neved ott szerepel a hétvégéi nemzetközi teremcross verseny listáján is. Mit vársz ettől a versenytől?
- Nagyon örülök, hogy indulhatok ezen a rangos eseményen és képviselhetem a KTM Kecskemét csapatát. Mindenképp szeretnék a döntőbe jutni, és persze sérülés nélkül megúszni a versenyt. Remélem a legjobb formámat tudom nyújtani, biztos sok néző lesz kíváncsi erre a viadalra is.

- A KTM Kecskemét csapatában neves versenytársakat kaptál az idei szezonra, több korábbi bajnok szerepel a gárdában. Mennyiben motivál ez téged?
- Örülök, hogy ilyen neves versenyzők a csapat társaim. Természetesen motivál az, hogy a legjobbakkal szerepelhetek egy csapatban, és nem mellékesen sok hasznos tanáccsal is ellátnak. Ezúton is szeretném megköszönni a KTM Kecskemét támogatását, igyekszem jó eredményekkel meghálálni nekik.

(delmagyar.hu)



Megindult a forgalom az M5-ösön Kiskunfélegyháza és Kecskemét között - autómenedzser.hu

Kecskeméti hírszemle - 2012. feb. 04. - 20:52

Megindult a forgalom az M5-ösön Kiskunfélegyháza és Kecskemét között
autómenedzser.hu
Megindult a forgalom az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza és Kecskemét között, baleset miatt lezárt szakaszán - közölte szombaton a rendőrség az MTI-vel. Egy kamion és három személygépkocsi csúszott össze szombat délben az M5-ös autópályán, ...

további hírek »


Takaréklángon: Pick Szeged-Kecskemét 26-24 - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 2012. feb. 04. - 19:35

Délmagyarország

Takaréklángon: Pick Szeged-Kecskemét 26-24
Délmagyarország
A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata csak annyit adott ki magából a Kecskemét elleni bajnokin, amennyi szükséges volt a sikerhez. Férfi kézilabda NB I, 17. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Bacs, Bán. Pick Szeged: MIKLER ...
Győzött a Pick a tavaszi rajtonPromenad.hu

Összesen 6 cikk »


Bajnoki a havazásban: Pick-Kecskemét (45. perc) 21-13 - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 2012. feb. 04. - 19:05

Bajnoki a havazásban: Pick-Kecskemét (45. perc) 21-13
Délmagyarország
Szerda után szombat, kupa után bajnoki: a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a csurgói mk-mérkőzés után szombaton 18 órától az újszegedi sportcsarnokban már bajnokit játszik a Kecskemét ellen. Férfi kézilabda NB I, 17. forduló.



Megszorongatta a Pick Szegedet a Kecskeméti KSE

Sport - 2012. feb. 04. - 18:54

Szombaton 18 órától a Pick-Szeged vendégeként lép pályára a Kecskeméti KSE kézilabdacsapata. A tavaszi szezon első meccsén egyértelműen a Tisza-partiak az esélyesek, de Avar György az olvasók kérdéseire válaszolva elmondta, megpróbálják felvenni a kesztyűt a szegediekkel.

A megszokotthoz képest jóval kevesebb néző előtt kezdődött a mérkőzés, melyen két és fél percnyi tapogatózás után elhúzott 3-0-ra a Pick, ám Nagy Levente kapus bravúrjai életben tartották a KSE-t. A szegedi kapuban Mikler Roland is jó napot fogott ki, a vendég támadások és indítások sorra haltak el rajta. A szünetre hétgólos előnnyel, 14-7-el mehetett pihenőre a Tisza-parti alakulat.

A második félidőben folytatódott a hazaiak dominanciája, bár a rengeteg pontatlanság nem emelte a színvonalat. Magabiztos előnye tudatában kicsit a szépségre játszott már a Skaliczki-csapat, miközben mindkét kapuban mutattak be újabb bravúrokat a portások, a Kecskemétnél a csereként beállt Kiss Olivér. Ancsin Gábor lett a hazai gólfelelős a félidő derekára, ám a Varsandán testvérek eredményes játéka révén fel tudott kapaszkodni a vendégcsapat 25-22-re az 58. percben. Fél perccel a vége előtt még Szabó Péter lopott labdát és kettőre csökkentette a hazai előnyt, majd egy váratlan gólváltást követően kialakult a 26-24-es végeredmény.

Pick Szeged – Kecskeméti KSE 26-24 (14-7)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezeti: Bacs, Bán.

Pick Szeged: MIKLER – Vadkerti 1, Ancsin 5, Buday 3, Pribanic 4, Sulc 3, PRODANOVICS 7. Csere: Czina, Beocsanin 3. Vezetőedző: Skaliczki László.

Kecskemét: Nagy L. – Bajusz 1, Bakos 3, Temesvári 5, Antal, Kupcsik, Dobó 2. Csere: Kiss O. (kapus), Tóth E., SZABÓ P. 6, VARSANDÁN M. 5, Varsandán Á. 2. Vezetőedző: Avar György.

Hétméteres: 4/2, ill. 3/2.
Kiállítás: 4 perc, ill. 6 perc.



Bajnoki a havazásban: Pick-Kecskemét (15. perc) 7-3 - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 2012. feb. 04. - 18:19

Bajnoki a havazásban: Pick-Kecskemét (15. perc) 7-3
Délmagyarország
Szerda után szombat, kupa után bajnoki: a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a csurgói mk-mérkőzés után szombaton 18 órától az újszegedi sportcsarnokban már bajnokit játszik a Kecskemét ellen. Férfi kézilabda NB I. Szeged, újszegedi sportcsarnok, ...



Simán nyert a Kalo-Méh KSE, Tóth Gábor bokája megsérült

Sport - 2012. feb. 04. - 18:05

A Kalo-Méh KSE férfi röplabdacsapata az alapszakasz utolsó mérkőzésén magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott hazai környezetben a Sümeg ellen. Gyurkó Sándor szakmai igazgató azonban nem lehet maradéktalanul boldog a találkozót követően, ugyanis a feladó megsérült.

Gyurkó Sándor, a Kalo-Méh KSE szakmai igazgatója: - Amit elterveztünk, és ami a feladatuk volt a srácoknak nyitásirányban és blokkirányban, azt hozzávetőlegesen megcsinálták fegyelmezetten, pontosan. Az ellenfél rengeteget rontott, nyilván ez betudható annak, hogy elvesztek ebben a nagy teremben. Ezért is volt ilyen sima az első két játszma. Sajnos nem tudok igazán örülni a 3-0-nak, mert a második játszmában a feladóm, Tóth Gábor megsérült: az ellenfél játékosa átesett a háló alatt, és a Gabi nem a parkettára, hanem az ellenfél lábára érkezett, a bokája sérült meg. Egyelőre nem tudok pontos diagnózist, de bízom benne, hogy nem súlyos, csak húzódás, mert az óriási érvágás lenne számunkra, ha elvesztenénk az irányítónkat. Gábort azonnal kórházba szállítottuk. Kísérteties a helyzet, mert két éve a Magyar Kupa döntőjében hasonló szituációban sérült meg.

Kalo-Méh KSE – Sümeg 3:0 (9, 11, 16)

Kalo-Méh KSE:  Tóth G., Csoma, Csányi, Csala, Dorcsák, Bokor, Szabó T., Szappanos, Somodi, Farkas P., Erki, Hatvany

szakmai igazgató: Gyurkó Sándor

 



Az évszázad havazása: éjfélre fél méteres hó lehet - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 2012. feb. 04. - 18:41

Délmagyarország

Az évszázad havazása: éjfélre fél méteres hó lehet
Délmagyarország
Kecskemét - Az előrejelzéseknek megfelelően intenzív havazás kezdődött péntek éjszaka Bács-Kiskun megye teljes területén. Eddig 10-15 centiméter közötti hóréteg alakult ki, de a java még csak ezután jön. 17:57: Az Országos Meteorológiai Szolgálat ...



Bajnoki a havazásban: Pick-Kecskemét online 18 órától - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 2012. feb. 04. - 17:36

Délmagyarország

Bajnoki a havazásban: Pick-Kecskemét online 18 órától
Délmagyarország
Szerda után szombat, kupa után bajnoki: a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a csurgói mk-mérkőzés után szombaton 18 órától az újszegedi sportcsarnokban már bajnokit játszik a Kecskemét ellen. 17.33: már javában melegítenek a csapatok, a Kecskemét gond ...



Köpönyeg.hu - Dél-Magyarországi időjárás-előrejelzés, 17:15

Időjárás Kecskeméten - 2012. feb. 04. - 17:00

Aktuális időjárás:
Szeged: -11°C, 17 km/h-s Északi gyenge szél, Havazás

Előrejelzés:
Ma:
Hőmérséklet: min -13°C, max -11°C; Idő: Intenzív havazás

Holnap:
Hőmérséklet: min -13°C, max -9°C; Idő: Havazás

15 napos időjárás-előrejelzés a Köpönyeg.hu oldalon!


Az évszázad havazása: méteres hótorlaszokra figyelmeztetnek - Délmagyarország

Kecskeméti hírszemle - 2012. feb. 04. - 15:47

Délmagyarország

Az évszázad havazása: méteres hótorlaszokra figyelmeztetnek
Délmagyarország
Kecskemét - Az előrejelzéseknek megfelelően intenzív havazás kezdődött péntek éjszaka Bács-Kiskun megye teljes területén. Eddig 10-15 centiméter közötti hóréteg alakult ki, de a java még csak ezután jön. 11:50: Egyelőre nem okoz nagyobb fennakadást a ...



Kikapott a másodosztályú Gyirmóttól a KTE a horvátországi edzőtáborban

Sport - 2012. feb. 04. - 14:51

A másodosztályú Gyirmót 2-0-ra legyőzte az élvonalbeli Kecskeméti TE labdarúgócsapatát a horvátországi Novigradban rendezett felkészülési mérkőzésen. A gyirmótiak góljain az új szerzemény Ferenczi István és a születésnapját ünneplő Tóth Norbert osztozott.

Az első játékrészben nem született gól, ám mindkét oldalon akadtak ígéretes lehetőségek. A szünet után nem kellett sokat várni az első találatra, a 49. percben Cseri játszotta magát tisztára, majd egy 25 méteres keresztlabdával Fitost hozta helyzetbe, aki lefutotta Mohlt, majd középre passzolt, ahol Ferenci érkezett, s talált be, 0-1. A második találat a végjátékban született a 82. percben: Laki 20 méterről lőtt, Németh csak kiütni tudta a labdát, melyre Tóth Norbert érkezett és kiszorított helyzetből gurított a hálóba, 0-2 – tudósított a gyirmótiak hivatalos honlapja.

KECSKEMÉT–GYIRMÓT FC 0–2 (0–0)
Novigrad

A KECSKEMÉT KEZDŐCSAPATA: Németh G. – Koszó, Gyagya, Csizmadia, Mohl – Csukics, Szavics, Bori, Alempijevics – Tököli, Lencse.
Vezetőedző: Szabó István

GYIRMÓT: Somodi – Bognár, Nagy G, Kardos, Varga – Horváth, Cseri, Laki – Fitos, Ferenczi, Czanik.
Cs: Deli, Berde, Makrai, Domanyik, Nagy L., Weitner, Tóth N.
Vezetőedző: Soós Imre

G: Ferenczi (49.), Tóth N. (82.)

Tartalom átvétel